Selasa, 21 Mei 2013

A ballagás kellemes velejáróival kapcsolatban

Azon kívül, hogy Hanna várta, és hetek óta minden nap meghallgathattuk az összes verset és éneket a műsor repertoárjából, aminek eredménye, hogy immár Áron is birtokában van mindnek (magyar és német verzióban egyaránt :)), magamra rántottam a ballagó gyerekek ajándékának elkészítését. Nem azt, amit kaptak, hanem azt, amit adtak.
Mégiscsak családi kötelezettség, legalábbis annak éreztem nem kiadni ezt a hálás, meg munkás feladatot másnak, nem is szólva arról, hogy Csillának is ez volt az utolsó ballagása. (Ezt amúgy nagyon, nagyon, nagyon sajnálom, és kicsit félek a következő évektől, annyira nagy biztonságot éreztem mindig, ha az ovira, és az oviban a gyerekekre gondoltam...)
Valami nagyon szépet szerettem volna készíteni, és mert minden évben valami nagyon szép készült eddig is, izgultam, hogy a megálmodottnak legalább részben megfeleljen az, ami végül kikerül a kezemből.
Egy fotókból, rajzokból, idézetekből álló kis könyvet álmodtam, mindenkinek apró részfeladattal. A gyerekek rajzoltak, a szülők felírták a gyerekek gondolatait az óvónénikről, dadusnéniről, vagy választottak egy idézetet és küldtek három képet. Egy babásat, egy kiscsoportost, meg egy aktuálisat. Az óvónénik, és a dadusnéni kapott egy egy papírt a ballagó gyerekek neveivel, és arra kértem őket, hogy írjanak három dolgot mindegyikről, azt, ami elsőre az eszükbe jut róluk.
Én fotóztam meg szerkesztettem, vágtam, ragasztottam, elégedetlenkedtem, aztán már nem is láttam, hogy milyen a végeredmény.
Valaha Dani kapott tőlem minden jeles alkalomra egy saját készítésű képeslapot, de azok azért egyszerűbben mentek, mint ez a mostani. Élveztem minden pillanatát, de mert összesen két napom volt végül a konkrét megvalósításra, szerda estére táncoltak a képek a szemem előtt.
Így nézett ki az ebédlőasztal két napig, csak reméltem, hogy Lelle és Áron lesznek annyira belátóak, hogy nem randalíroznak ezen a felén. Használtam mindent, amit itthon találtam, a régi újságpapír szélét, ami a gardróbban a felső polcon őrzött egy régi képet (még maradt a képnek is :)), sütőpapírt, maradék gombokat, szalagokat, no meg a gyerekek nyomdakészleteit, parafadugókat, és persze előmunkálatképpen két órát álldogáltam a kreatív bolt papíros polca előtt, mire sikerült kiválasztanom ezeket a gyönyörű kétoldalas kartonokat. (Ezek olyan szépek, hogy tényleg komolyan izgultam, hogy el ne rontsam a saját bájukat valamivel.)

Az írást egykori gimnáziumi osztálytársnőmre bíztam, aki mellesleg az egyik ballagó Pillangó anyukája is, és mert egyéb időpont nem volt alkalmas egyiküknek sem, a szerda este negyed 11et beszéltük meg.
Altattam, de Lelle nem aludt el, valószínűleg érezte a készültségemet, és mikor el akartam indulni, rettenetesen elkeseredett (takonyésnyálfolyósretteneteskiabálós sírással adta tudtomra, hogy vagy mindketten megyünk, vagy maradok...), végül mindenki békéje, és a cél érdekében magammal vittem.
Abban bíztam, hogy elalszik az ölemben.
Nem aludt, viszont kedves és mosolygós volt végig, összefirkálta a sajtcédulákat, éjfélkor húsleveset evett, meg eperlekvárt, majd fél egykor vette a cipőjét, és elköszönt.
Egyre lettünk készen, addigra trópusi eső kerekedett, nagyon romantikus volt, ahogy Lellét a paplanjába csavarva futottam az autóig, nehogy nagyon megázzanak a kész kincsek a kosaramban.
Csütörtök délelőtt apró simítások után végül elkészültek az ajándékok, külsejükben hasonlóak, tartalmukban személyre szabottak, és már én is szépnek láttam mindhármat. :) Kicsit nehezen váltam meg tőlük, de szerencsére az egyiket végigfotóztam, így ebben a formában megmarad nekünk is.
Íme az album publikálható oldalai, a többit a személyiségi jogokra való tekintettel nem csatolhatom. :)





A végeredmény fémgyűrű nélküli, a lapok egy natúr zsineggel vannak összefogva, a kerek kartonok a rajzokkal, és az idézetekkel pedig szintén egy egy oldalt adnak a dupla oldalak között.

Tidak ada komentar:

Posting Komentar