Áronnal ma fogorvosnál jártunk. Mióta Hanna foga betemetődött, érzékenyebb vagyok a mindenféle apróságokra, és tegnap előtt Áron bal felső kettesén, de nem ám hátul, hanem elől észrevettem egy apró barna foltot. Megijedtem, elsősorban azért, hogy vajon hogyan fogom beadni Áronnak, hogy fogorvosnál lenni jó.
Hanna segített, miután kiderült, hogy Anna ma délben tud minket fogadni, töviről hegyire elmesélt mindent a legapróbb részletekig, hogy mi történik ezen a misztikus helyen. Legalább négyszer.
Mire Áronnal ma felvonultunk, Áron már kívülről fújta, hogy szélbarát, meg liftező szék, és tökéletes nyugalommal bólogatott a buta kicsinyes kérdéseimre, hogy ugye. Mert mi ijesztő lehet egy kütyükkel felszerelt helyen?
Lellét Marira bíztam, nem nagyon szerette volna, de azt gondoltam, ez egy olyan program, amit kettesben a legjobb abszolválnunk (azt hiszem, leszámítva azt a három napot, illetve kettőt, amit a kórházban töltöttünk mikor megszületett, és azt a párat, amit szintén kórházban töltöttünk, még nem voltam Áronnal kettesben).
Áron hős volt, nyitotta, figyelt és egy cseppet sem félt (bezzeg a fodrásztól...).
A diagnózis egy zománcelváltozás, ami egyelőre nem ad otthont a fogmanóknak, de háromhavonta jó ha ellenőrizzük. Ellenben Áron fogain is van némi fehérség, ami fluoridmérgezéstől nem igen lehet, és még az is előfordulhat, hogy Hannának is ilyenje van. Ami ebben a lelkiismeretem megnyugtatása mellett a rosszabb hír, hogy ez hajlamosabb a szuvasodásra.
Hamár ott jártunk, Anna megnézte az én fogaimat is. Lesz vele egy kis munka. Azzal bíztatott, hogy kicsi. :) Legalább tudjuk.
Hazafelé megígértem Áronnak, hogy a bátorságáért kap valamit, beugrottunk egy turiba, ahol tudtam, hogy vannak játékok is, ő pedig egy ultravagány napszemüveget választott. Kicsit nehezményezte, hogy kard nem volt, de nem lehet mindent.
Lelle már a hazafelé úton elég fáradt volt, de bírta az ovijáratot, meg az ebédet is, meg az azt követő totális szétesést is, amit a nagyobbak produkáltak. Áron rettentően elfáradt, a lányok meg csak hozták a koradélutáni pörgős formájukat.
Elég későn sikerült felvezényelnem őket az emeletre, még ennek az, amannak meg ez kellett, hallom, hogy Lellét nem hallom. Pedig ilyenkor jó hangos szokott lenni.
Kerestem fent, nem találtam.
Végül a földszinten, a dolgozórészen a hinta és a méhecske között a paplanján fekve aludt.
Édes kis bogarat elnyomta az álom. Persze csak miután kényelmesen elhelyezkedett. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar