Bátorságpróba

A viszonylag hosszú nyárbevezető, és meglehetősen hosszas riogatás után ma tényleg esett.
Nagyon.
Előtte, meg közben pedig dörgött és villámlott. Nagyon.
Ma este hajat mostam a lányoknak (immár három leányzót takar a lányok titulus), és miközben a hajszárítással foglalatoskodtam, látom, hogy Áronunk a zuhanyzó melletti apró helyre ledobott törölközőkön gubbaszt, a popsija az égbe emelve, a karjait maga alá húzva, a feje meg befúrva a kupacba.
Eltartott egy ideig, mire megértettem, Áron fél. Nagyon.
Dani megpróbálta kivinni (sikertelenül próbálkozott mindenfélével), de olyan páni félelem volt az arcán, hogy végül nem nyúzta tovább.
Áron a riadt őzikét is messze felülmúlva pillogott körbe, keresve a legbiztonságosabb helyet, majd szorosan mellém húzódva kivárta a szárítás végét.
Mimi, a második főbátor biztatta, hiszen a hajszárító majdnem hangosabb, mint a dörgés.
Ettől kissé megnyugodott, mert kérdezősködni kezdett, pláne miután néhányszor pislogott a lámpa is, Hanna pedig izgatottan nyitott be, tudniillik a Papa elővette Áron zseblámpáját, mert mindjárt elmegy az áram.
A hajszárítás végeztével mind felvonultunk, és míg a másnapi ruhákat (plusz ünneplő...) kerestem, Hanna Miminek mesélt. Áron felvette a pózt, ezúttal az ágyvégében kucorgott a fal felé fordulva arccal, a popsiját a magasba emelve.
Nehezen lehetett meggyőzni, hogy az égzengés nem képes testet ölteni, így be sem tud jönni, csak halljuk, a nyitott ablak miatt még hangosabb volt a dörgés, mint valaha, de miután becsuktam, sikerült kiimádkozni a sarokból.
Szedte a lábait a miágyunkba, Dani óvó karjai közé.
Mire az ágyba értem, Áron egy csíkká változott a kettőnk közötti részen, mindkét fülét szorosan bedugaszolva az ujjaival. Nagyon sokára, mikor már rég elvonult a vihar tudtam csak rábeszélni némi lazulásra.
Nagyot sóhajtott, és kivette a füléből az ujjakat.
Elég gyorsan elaludt ezután.