Vers mindenkinek

Tegnap este itt volt Peti.
Nagy az öröm ilyenkor mindenki részéről, és persze egymás szavába vágva szörfözünk a témák között, hogy mindenkiről kiderüljön merre járt, mit csinált, hogy van.
A múlt heti szenzáció részünkről az volt, hogy Mikolt egy meglehetősen hosszú verset mondott végig egy fürdés utáni törölközés alkalmával.
Azt mondjuk úgy, hogy kb a felénél néztünk egymásra Danival, aztán lassan leesett az állunk, majd nevetni kezdtünk, aztán majdnem elpityeredtem, no és akkor lett vége.
Nem mintha nem feltételezném Mikoltról, hogy képes egy efféle hosszúságú verset memorizálni, sőt. De hallani, hogy önszántából mondja, mondja és mondja, ráadásul egy olyan verset, amit nem tőlem tanult, nem együtt énekeltünk... ilyesmire nem emlékszem.
Ültünk a teraszon, épp lemenőben volt a nap, néztük a cseresznyefavirágzást, és meséltem Petinek. A lányok felszaladtak a fűből, és csillogó szemmel figyelték, hogy dícsérjük őket egyfolytában. :) Aztán kórusban előadták a produkciót, majd elszaladtak a dolgukra.
Vagyis csak szaladtak volna, de Áron épp odasomfordált, és mikor a lányok befejezték az utolsó sort, nekikezdett ő is.
És végigmondta, hibátlanul azt a verset, amit szerintem legfeljebb ötször hallhatott életében, akkor is csak a testvéreitől, felnőttől soha. Elkerekedett szemmel hallgattuk, aztán végigzongorázódott ugyanaz az érzéshullám ami Mikolt előadása közben ellepett bennünket, végül azt hiszem nagyon nagyon meghatódtam.
Ma reggel megkérdezte, elmondja-e újra. :) Egy sor ugyan hiányzik belőle, de mit nekünk az az egy sorocska.
Íme Nemes Nagy Ágnes, Névnapodra című verse, Áron interpretálásában:
Azt hiszem ma az oviban felköszöntjük vele Csillát.