Lelle ma épp annyi idős lett, mint Hanna volt akkor, mikor Mikolt született.
Nem tudok elmenni emellett a tény mellett, és egész nap az zakatol a fejemben, hogy új időszámítás kezdődik.
Nehezen engedem el, hogy itt befejeződött egy hosszú út, és mégis ezer apró jel utal arra, hogy jó ez nekem így.
A minap két pocakkal is találkoztam, és fel sem tűnt, hogy kisbaba gömbölyödik egy édesanya hasában. Meglepett. Meg természetes is volt.
Érezni vélem a mocorgásukat odabent, a belémégett pillanatok azonnal láthatóvá válnak, ha a születésükre gondolok, és minden alkalommal, ha a babakori képeiket nézegetjük, elönt valami igazán puha, semmihez sem fogható nosztalgia, azzal a biztos tudattal, hogy akármikor újra képes lennék szoptatni bárki csecsemőjét.
Aztán végignézek ezen a gyönyörű kis csapaton, és elégedett vagyok. Pont így, pont most, pont jó. Nem menne már nekem ennél több. Ennél több már csak kevesebb volna, ennél kevesebbet pedig nem adhatok.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar