Mondom a magamét reggeli közben.
Lellének, aki épp alkot. A joghurtot kanalazza az asztalra, komótosan, megfontoltan, hogy mind az öt kiskanál egy kupacban maradjon. Elengedi a füle mellett a hegyibeszédet arról, hogy mennyivel jobb helyen volna a pocakjában az a finomság, aztán azon sem hatódik meg, mikor könyörgőre fogom, hogy ne tegye már ezt velem, csak a teámat szeretném meginni, és ha így folytatja, akkor teaivás helyett moshatok, mosogathatok, törölgethetek.
Semmi.
Épp belekezdenék a következő futamba, mikor megáll a kiskanál a levegőben, Lelle rámemeli a kékszemeit, a bal kezét lassan, jelentőségteljesen a szája elé emeli. A mozdulat közben formálni próbálja az ujjait, hogy mire a szájához érnek, már csak a mutatója maradjon nyújta az öklébe rejtett másiknégy mellett, és ezt mondja:
- Ssssss.
Majd dolgavégeztével a joghurtkupacot festékként használva kenegetni kezdi a rózsaszín masszát az asztalon.
Ja kérem, ha így. :)
Hátradőlök a széken, érzem, ahogy leereszkednek a vállaim, fogom a bögrémet, és figyelem, ahogy elmerül az alkotásban.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar