Mert nem férek a bőrömbe, mert lépten nyomon mosolyoghatnékom van, mert színekre vágyom, mert adni szeretnék, mert legszívesebben kiírnám magamra, ölelés itt...És nem zavar, hogy köd volt, hogy sár van, hogy piszkosak a gyerekek, de nyakig. Mert ők is ki akarnak végre menni, még Kismikolt is, pedig ugyehogy milyen nehéz volt ez a hosszúra sikeredett tél neki is...
Ma visszakerült a szőnyeg a helyére, az amit elmosott az ár, és kimosott a galád gép. Lefeküdtünk rá a gyerekekkel, és csak néztem a foltokat a plafonon, és csak sokára vettem észre, hogy nem zavar...
Mennyit változtam ez alatt a négy év alatt, mióta anya vagyok. Mennyire megváltoztak a prioritások.... És milyen hihetetlen volt három évvel ezelőtt, hogy fogom én ezt könnyedén is csinálni egyszer, belefelejtkezve, örömmel.
Most meg azt sem tudom, mihez kezdenék ha hirtelen rám szakadna a "szabadság".
Itt ez a három, lassan testvéresednek, adtunk nekik valami olyat, ami nekünk nem volt.
Letörölhetetlen a jókedvem. Hanna meg is kérdezte ma: mama, min vigyorogsz? :):)
Hát a hóvirág páron.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar