Mint a fonóban

33 éves lettem...
Reggel nem volt áram. Pedig a miházunkban minden árammal működik.
A gyerekek még aludtak, amikor elhatároztam, befűtök. Hadakoztam egy ideig a kemencével. Sokára, de én nyertem. És rettenetesen jó érzés volt, hogy meggyulladt, ropog és melegszik. Először csináltam ezt én, és megértettem, mi a jó benne. :)
Aztán szép sorjában mind felkeltek, megreggeliztek, és mert más dolgommal áram híján nem jutottam előrébb, leültem közéjük és varrtam. Kézzel. És olyan nyugalom és csend volt, amit mostanában ritkán tapasztalok, és úgy tűnt, hogy az aprónép is élvezte.
Zajtalan, természetes fényű, információmentes napunk volt.
Nemsietős, elmerengős.
Nem terveztem semmit, nem vártam semmit, és így kaptam a legtöbbet.
Sokan felköszöntöttek, olyanok is, akikkel nagyon rég beszéltem legutóbb. Ezektől az üzenetektől lett egyre különlegesebb a nap, egy csomó régi hely, kép, történet jutott eszembe, mintha filmet vetítettek volna odabent. (Áronnal ma ketten erősítettük a jógivonalat)
Beszélgetések, találkozások... ezek váltogatták egymást, aztán csendben elérkezett a fél egy, amikor születtem. A mamám minden évben felhív a percében, most is, de ma Hannával voltam elfoglalva és észrevétlen maradt a hívás. A mamám minden évben kap tőlem egy csokor virágot. Mert igazából neki jár... Idén elfelejtettem... Úgy bánt.
Más már ez az ünnep, az enyém, de sokkal bensőségesebb, mint az eddigiek voltak. És mégis, a mai a maga szervezetlenségével lett tökéletes. Volt torta, gyertyákkal, tesós, édesanyás, gyerekes, kiscsaládos, Csillás, virágos, vacsorázós, este kicsit vitatkozós.
Nameg ilyen is. :)