Gyerekkoromban nagyon készültem a húsvét hétfőkre. A locsolókat vártuk szépen felöltözve, előtte tojásokat festettünk, ajándékokat kerestünk. Emlékszem, hogy igazi tavasz volt többnyire, földillatú, tulipános, napon meleg, árnyékban csípős, kint hintáztunk az udvaron, és az egész délelőtt annak az izgalmával telt, hogy kik fognak eljönni hozzánk.
Kamaszként megértettem a misztériumát is, akkor még fontosabbá vált ez a nap. Jó volt, hogy tartjuk a hagyományt, és megünnepeljük a megváltást. A locsolás már nem tartozott a kedvenc aktusok közé, de még mindig jólesett, ha a messziből eljött a "szakállas" nagypapám, aki sosem mulasztotta el megkóstolni a sonkánkat, és előtte mind a hat lábtörlőben letörölte a cipőjéről az út porát.
Aztán elköltöztem a faluból, éltem a fiatal felnőttek mindentől és mindenkitől független életét, de a körmenetet, a Húsvét vasárnapi misét sosem hagytam ki az életemből. Az egyik legmélyebb nyomot a Gödöllő melletti kis falu sötét templomában toporgó tömeg némasága hagyta. Nem mintha valami különös történt volna, de az egybetartozás élményét ott tapasztaltam meg leginkább, pedig teljesen outsider voltam köztük.
Amikor gyerekeim lettek, kicsit távol kerültem a szervezett rítusoktól, bár belül nagyon erős igényem lenne ezekre. De az a lelki vezető, akihez a szívem húzna elkerült Pasarétről, én pedig ettől még egy lépéssel távolabbra helyezkedtem. Jó volna pedig tartozni valahova, sajnálom, hogy nincs már olyan ciklikussága az ünnepeknek, mint amikor a templom adott keretet hozzá. Bánom, hogy a gyerekeimnek nem mutatom az utat, de talán azért van ez így, mert most magam sem tudom, merre is van.
Így múlt el ez a Húsvét is, elmentünk itthonról, hogy kicsit egymásra tudjunk koncentrálni, emiatt pedig elmaradt a tojásfestés is, a locsolóvárás is, és nem főtt sonka sem. Nem voltunk templomban, és nem beszéltünk arról, mire is való mindez. Még mi, felnőttek sem. Pedig sokat forgattam magamban, figyeltem, hogy mi kerekedik belőle, és hiányzott...
A majd, az feltételes. Most van csak, és minden, amit most elmulasztok, pedig fontosnak érzek, nem pótolható. Meg kell keresnem a válaszokat, mert a gyerekeim egyre nagyobbak lesznek, és egyre több lesz a kérdésük is. Szeretnék tudni hitelesen válaszolni ezekre a kérdésekre, legyenek bármilyen egyszerűek, vagy bonyolultak.
Lefekvés után Dani meglocsolt bennünket, a lányoknak csillogott a szemük. Én Áront etettem, amikor Hanna megkérte az édesapját, hogy az édesanyját se hagyja ki a sorból... annyira megható volt hallani a suttogását a félhomályból.
Végül elmúlt ez a tojástalan, misztérium nélküli ünnep, pedig én hiszem, hogy ez az egyik legszebb és legmegrázóbb.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar