Csöppről, 18 hetesen

Amikor először leírtam, hogy újra kisbabát várunk, nem is sejtettem, hogy az ismerősök között nem vagyok egyedül. Sőt rögvest három kismama is van, akik tíz napon belül várják velem együtt a legkisebbüket, mindenhol harmadik, és mindenhol kisfiú érkezik. Mosolygok, mert nagyon jó érzés tudni, hogy ők is sokat gondolnak ránk, mint ahogy én is. És az végképp nagyon izgalmas, hogy míg ők már mind tudják, kisfiút hordanak a pocakjukban, mi még mindig várjuk a 21-ét, én sokszor már nagyon nagyon türelmetlenül...
Most épp úgy érzem, hogy nálunk is kisfiú Csöpp, bár amikor a neveken kattogok, sosem érkezik bentről megerősítés, néha már kezdem azt gondolni, azért nem, mert kislány nevet kellene használnom.
Lassan a félidőnél tartunk, megérzem már ha fel kell jutnom a második emeletre, és minden reggel úgy kelek, hogy rendet kell tennem valahol, persze hamar csökken a lelkesedés, amint a harminc fokban nekiállok a maradék dobozok kirámolásának, vagy a függönymosásnak. Sokszor a gondolattól is elfáradok, bármilyen vehemensen is vetném bele magam... :)
A pocakom nő, ez a dolga, én meg viselem. Hogy már nem könnyű leguggolni, lehajolni, ami leesik, az inkább marad. Milyen nagyon ismerős ez, és milyen nagyon elfelejti az ember, ha egyszer elmúlik. Mint ahogyan a délutáni rosszulléteknek sincs már nyoma sem, még az emlékeimben is megszépült az az időszak.
Csöppünk pedig mocorog, már Dani által is érezhetően. A minap jutott eszembe, mennyire más volt otthon várandósan, mert rengetegen vettek körül, akik úgy szerették a bent lakónkat, mint a már kintlévőket. Kérdezték, megsimogatták, ezzel engem is arra ösztönözve, hogy foglalkozzak vele többet. Most egyedül én szeretem úgy igazán, Dani az ismerkedés szakaszában van, a gyerekek közül pedig Hanna dolgozik, leginkább úgy, hogy visszakerült a cumisüveg a játékpalettára...
A mocorgásra visszatérve, olyan érdekes ez is, hogy én mindig arra emlékszem tisztán, amikor már alig volt helyük, és a könyöküket, térdüket dugták ki. Erre a kezdeti, szárnycsapás jellegű apró rugdosásra nem. :)
Jönnek elő sorra az eztmárismerem érzések, pedig nem is volt régen, hogy legutóbb ilyenem volt.
Ebben nosztalgiaszerű lebegésben ma délelőtt előkerestem a pocakos képeket, és bár sok készült, a 18. hétről csak Mikolttal. Viszont a 17. hétről van mindegyik gyerekkel, így csináltam egy kis kollázst, az összehasonlítás végett. Négy és fél év telt el a négy kép között... A felső kettőn kislányt vártam. :)
Vannak történeteim a pocak alakjával, meg az arc kikerekedésével kapcsolatban, mind a nemek találgatásáról szól. Ha az arcomon nem is, a pocakok alakjában valóban van némi hasonlóság a felső kettő, és az alsó kettő között... tényleg nagyon szeretném már tudni a nemét, és akkor majd a pontok helyén név is lesz, ígérem :):)