Ma reggel olyan gyenge voltam, hogy a szememet sem tudtam kinyitni.
Elkaptam a gyerekektől a virust, utoljára talán Áronnal voltam ennyire rosszul. Persze pocakkal az ember sokkal jobban elfárad, pláne, ha annyit csinál, mint pocak nélkül... és nyilván nem segít, hogy szoptatok, és cipelek, és közben egy baba növöget odabenn, aki elveszi, ami jár neki.
Nekem mi marad...
Kicsivel több odafigyelés magamra, ez a lecke... hogyan kell, nem tudom. De ha már megtörtént, szerencse a borzalomban, hogy hétvége van, és Dani elvitte a gyerekeket, én pedig fekszem.
És nyögök.
Nem szoktam... de ez most nagyon durva.
Hányás, hasmenés, gyengeség, a számat sem tudtam kinyitni, hogy kérjek. Fáj a gyomrom, a hasam, a mellkasom, a hátam, szúr a tüdőm... de nem sorolom tovább, szegény anyukám olvassa... Telnek az órák, jobb valamivel, de gőzöm sincs, hogyan csináljam végig a jövő hetet.
Hinnem kell benne, hogy meggyógyulok. Éjjel nehezemre esett...
És itt tényleg nagyon más betegnek lenni... ismerős tünetek, de olyan egyvelegben, amit sosem éltem még.
Lelle Róza jól van, legalábbis mocorog, és ez megnyugtat...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar