Ovi saga befejező gondolatok

Tegnap éjjel egy filmnézést követően és egy kicsit engedve hogy ülepedjen, még egy posztnyi gondolat kikívánkozik belőlem. Most olvastam a kommenteket, és mindben volt néhány azok közül, amik foglalkoztattak, amire jutottam...

Eltelt a péntek, és azt láttam Hannán, hogy a délutáni alvást követően a szeme pirossága is elmúlt, a kedve pedig visszatért. Az egy hét szünet az előző héten valószínűleg éppen elég volt ahhoz, hogy elszokjon a hirtelen nagy terheléstől. Ez a terhelés ráadásul szerintem túlzott, nem a korának megfelelő, és semmi olyasmire nem készíti fel, amire most, vagy a későbbiekben szüksége van, lesz.

A Time Out magazin épp a mostani számában foglalkozik azzal a témával, hogy az ázsiai módszerrel a gyerekek messze elhagyták már a kortársaikat szerte a világon matematika tudásukban, de hogy ennek mi az ára, arról nincs szó. Pedig azt gondolom, hogy sok mindenre van szüksége egy három-négy éves gyereknek, de főleg arra, hogy lehetősége legyen önmagának lenni, legyen előtte cél, de azt a képességei, készségei figyelmbevételével támasszák, és mindenekelőtt legyen ideje, lehetősége a játékra.

Megdöbbentő, hogy milyen szegényes a játékkínálat. Ma délután a holnapi szülinapi zsúrra próbáltam egy négyéves kisfiúnak ajándékot venni. A kisautókon kívül kardok, villogó, sziránázó butaságok, és thomas, valamit lego és duplo az éppen aktuális rajzfilmslágereknek megfelelően, ennyi volt a kínálat. Pedig ez nem egy apró bolt, hanem Malajzia legnagyobb játékáruház láncának egy tagja volt. A kislányoknak nem vesznek babát, rettentően kevés a szerepjáték, soha nem látok az utcán babakocsit tologató gyereket.

A magyar óvodarendszer előtt, legyen az hagyományos, vagy bármilyen alternatív, megemelem a kalapom, pedig biztosan nekünk is van hova fejlődnünk...

Hanna ovis létével kapcsolatban: rengeteg energiát, figyelmet fordítottam mindig arra, hogy a gyerekeim éppen aktuális mentális, pszichés és kognitív szintje előtt legalább egy lépéssel járjak, hogy a koruknak, és érdeklődésüknek megfelelő játékaik legyenek, úgy választottam foglalkozást, vagy sportot, hogy mindig szempont volt, hogy ne legyen terhelő, de legyen ha igénylik, így alakult, hogy Hanna lovagolt, Mikolt nem, vagy nem nagyon. A legfontosabb szempont pedig az, hogy a gyerekkorukra úgy emlékezzenek, hogy színes, kacagással és játékkal teli volt, nem pedig kényszerből beosztott, erőszakkal fejlesztett, a felnőttvilágra vágyakozó időszak.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy gyerek maradhasson és aközött, hogy bizonyos lépeseket megtegyen. Mi magunk sem a karbatett kézzel a sorsunkba beletörődő típusok vagyunk, nyilván ebből fakadóan hajlamosak vagyunk engedni, hogy a gyerekeink is megküzdjenek, ha kell némi szülői segítséggel, de mindig balanszírozva, vigyázva, hogy megtaláljuk azt a pontot, ameddig még nem rombol a teher, hanem erősít.

Ezt vallom ma is.

Ha ebben az országban valamihez nem értenek, vagy valamit nem értenek, az a gyerekkor. Mintha úgy gondolkodnának, hogy kortól függetlenül minden gyerek képes megtanulni számolni, olvasni, mintha az iskolás lét, és az akkori teljesítmény pusztán azon múlna, hogy gyakorlta-e ezeket a feladatokat már három évesen, vagy sem. Elmékeztet ez engem a kicsinyített felnőtt mára már igencsak meghaladott szemléletére.

Ami miatt még nem szeretném feladni azt a folyamatot, amiben Hanna éppen benne van, az sokrétű. Egyfelől nincs körülöttünk senki, akivel magyarul tudna beszélni, viszont minden körülöttünk élő gyerek beszél angolul. Vagyis ha azt szeretném, hogy Hanna barátokat szerezzen, meg kell tudnom teremteni a lehetőséget. A legkézenfekvőbb, ha napi három órát idegen nyelvi közegben tölt, természetesen egyáltalán nem mindenáron, de mégsem megfutamodva az első nehézség miatt.

A szocializáció közege az óvoda. Sajnos itt nincs játszótér, az éghajlati adottságok miatt a külső térben is csak ritkán találkozunk kortársakkal. Ha nincs ovi, akkor kell valamilyen más fórum, ahol tudunk kapcsolódni, de ez sosem lesz olyan intenzív a gyerekeknek, mintha rendszeresen, és állandó közösségbe járnak.

Ez az intézmény play school. A legtöbb helyi azért nem adja ide a gyerekét, mert túlságosan komolytalannak tartja az oktatást. Nem készíti fel a gyerekeket az iskolára. A helyire. Vagyis abban egészen biztos vagyok, hogy a környéken egyelőre nincs opció. Hogy visszakérjem egy évvel kisebb csoportba, az az ottani tanító személye miatt necces. Ráadásul már ott is elkezdték az olvasást, írást, vagyis a kétévesek közé kellene járnia ahhoz, hogy annyit játszhasson, amennyit csak szeretne. Nem jó. A mandarint okító néni nagyon jó, énekelnek, táncolnak, rajzolnak, emiatt nem kérném, hogy ebből maradjon ki Hanna. Geatha nagyszerű, így az sem kérdés igazán, hogy maradjon-e vele.

A kérdés inkább az, kell-e nekünk egyáltalán ez az ovisdi, vagy sem. Három napra adom, ebben már biztos vagyok. A jövő héten felhívjuk az induló nemzetközi iskolát, beszélünk velük, hogy ők milyen hitvallást követnek majd, és részben bízom, részben pedig fázom, mert egyáltalán nem biztos, hogy az idén tudjuk majd finanszírozni. Jövőre is csak akkor, ha sikerül a következő évi alkuba bennfoglalnia Daninak. Közben pedig nagyon nehéz a szívemnek, hogy ennyiszer vált közeget, közösséget Hanna.

Ha úgy látom, hogy a három nap sem jó, akkor egy darabig biztosan szüneteltetjük majd az ovit, és helyette (hála Petinek van mégegy felnőtt, akire lehet számítani, időben, fizikai jelenlétben) eljárunk párszor valamiféle rendszeres foglalkozásra, és marad a hit, hogy így is megérti lassan, hogy mit mondanak neki, és találkozunk olyanokkal, akik idővel közel kerülhetnek hozzánk. Persze ezt kerítésen belül lenne a legjobb... de nem lehet minden tökéletes. :)

A tegnap éjszakai végkövetkeztetés az volt, hogy ha nem tudjuk nemzetközi iskolába adni iskolás korára, akkor egészen biztosan keresnünk kell hosszútávó közeget, ahol élni akarunk, tudunk, mert egészen elkeserít a gondolat, hogy mi következik egy ilyen ovirendszer után az iskolában. Tudom, hogy van jó iskola, és azt is, hogy mennyibe kerül...

Hanna tegnap óta újabb énekeket és szavakat mond, ma pl csak rákérdeztem, tudja-e mit jelent az a szó, hogy flower, és rávágta. netto három hetet járt eddig oviba. Vagyis egészen gyönyörűen halad, én pedig tényleg gyötrődöm, és igyekszem a lehetőségekhez képest a legjobb megoldást kiokoskodni. Nem egyszerű...

Köszönöm a sok kommentet, rengeteget adott, érzelmileg is és gondolatilag is.