Dani már egy jópárszor járt fodrásznál, ez alatt a négy hónap alatt, mindig másikhoz jutott el, és még eddig senkiben sem csalódott... és őszintén én sem... pedig otthon volt néhány mellényúlás.
Ma ismét elérkezett az idő, hogy a fülére tekeredő tincseitől valaki megszabadítsa.
Elég későn eszmélt, így Áronnal a zsebben vágtak neki a helyi egység meglátogatásának, mi lányok autóval vállaltuk a fuvarjukat, de mert nem találtunk parkolóhelyet, köröztünk, míg a fiúk felrobogtak a fodrászatba, hogy még fél nyolc előtt odaérjenek.
Mire mi is utolértük őket, Dani már majdnem készen volt, én pedig nézegettem Áron hirtelenszőke selyemhaját, amit utoljára Viki vágott... talán ez is volt az oka, hogy nem akartam, hogy bárki más hozzáérjen... no meg a nagymamák hangja is a fülembe csengett (és azt hiszem Pali is csatlakozna, ha itt lett volna), hogy olyan édes így, miért kell levágatni...
Végül felrémlett, ahogy a kis kerek buksija, a frissen nyírt a kezembe simul, és elolvadtam az emléktől (azt hiszem én vagyok a másik véglet, aki egy kisfiú hajában nem a göndörödést szeretem), így lett, hogy Áron két perc alatt ismét kerekbuksivá változott.
És jajj nagyon nagyon édes lett...
Mégcsak meg sem hatódtam a háromcentis hajacskák elhagyásán.
Áron pedig az utolsó tíz másodpercig szó nélkül működött közre. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar