Szaladnak a hetek

Szám szerint eddig 25.

És mert hétfőre esik a pocaknövekedés fordulója, pedig a számláló azt mutatja, hogy igazából vasárnap, de nem hiszek neki... szóval a hétfő, az mindig nagyon nehezen indul, ugyanilyen nyögvenyelősen folytatódik, estére pedig zömmel el is felejtem, hogy írnom kellett volna.

Őszintén, ha nem lenne ez a kis számláló, bizony sokszor elvesztettem volna a számolás fonalát, fogalmam sem volna, hol is tartunk... hogy Lelle milyen épp, no erről sem tudnék sokat mesélni, abban biztos vagyok, hogy minden rendben odabenn, és egyre nagyobb is, bár a pocakomon kívülről ezt nem is nagyon látom, de lehet, hogy ennek csak az az oka, hogy minden nap találkozom vele... Egészen biztosan nem híztam annyit és úgy, mint Áronnal, de mert a meleg miatt valószínűleg kevesebbet eszem, és amit, az sem olyan rettentően kalóriadús, talán erre is megvan a magyarázat.
Illetve Lelle kislány... és ezt újra és újra megmosolygom, hiszen valaha úgy hittem, kisfiú... Pedig finom, kecses, türelmes, semmi Áronérzésem nincs vele kapcsolatban, ugyanakkor el sem tudom képzelni, hogy az oly ismerős majdani rózsaszín csomag kit rejt majd. Ebből a szempontból nagyon is igyekszem figyelni rá, hiszen ő már a harmadik kislányunk lesz, egy harmadik lélek, világ, és mégis valahol nagyon erősek már a rutinok... és ezt nem szeretném, pedig egyelőre annyi a teendő, hogy este veszem észre, eltelt egy újabb nap, amivel közelebb vagyunk a hatfős család születéséhez...
Teljesen érezhetően a harmadik harmad már ez a hét. Sokkal türelmetlenebb, érzékenyebb, fáradékonyabb vagyok, mint eddig, sokkal elmélázóbb is, aminek hatására Áron ma kisebb atomtámadást tudott végrehajtani, de erről egy újabb poszt fog szólni. Ücsörögnék csendes magányomban, egy jó könyvvel, nem bírom rávenni magam, hogy új dolgokat találjak ki pl. ételben, programban, amerre fúj a szél, megyek.
Kipakoltam Áron komódját, átválogattam a még nagy, már kicsi ruhákat, végül kiürült két fiók, amibe majd Lelle jelen pillanatban (remélem) a tengeren ringatózó ruhái kerülnek. Újra fellángolt a képfelrakás vágya bennem, és többedszerre fordult elő a héten, hogy nem tudtam elszakadni egy problémától, addig rágtam, míg sikerült megoldani...
Fizikailag is egyre inkább érzem a súlyt is, a gyomorégés is előkerült, és ami sosem volt jellemző, most vizesedik estére a lábam... :):) Minden medence vonz, a vízben megszűnik minden bajom, olyankor megértem, ez egy átmeneti időszak, és kezdem élvezni is... :)
Vágyom megismerni ezt a kicsi lányt, elképzelem a születését, az első napokat, a gyerekeket, ahogyan reagálnak majd az új helyzetre... Ebben az új világban mindez nagyon új, még szinte felfoghatatlan. És mégis tudom, ide születni jó. Ebbe a napsütésbe, ebbe a nyugalomba, ezek közé a testvérek közé. Már csak alig száz nap...
Várok...