Gondolati lemaradásban

Megtetszett ez a kifejezés... és valóban abban vagyok. Majdnem egy hete nem írtam, tegnap beszéltem anyukámmal és Csillával is, Dédivel is, Dédi volt az egyetlen, aki nem említette az ezzel kapcsolatos hiányérzést. :) Ő mondjuk nem is követi a blogot...
Az okok... Mindig vannak és lesznek is hullámvölgyek, amik nagyrészt abból adódnak, hogy az életem szervesen hozzá van rendelve majdnem négy kicsikééhez. Ebből adódóan állandó idő és rendszeres energiahiánnyal birkózom, hol több, hol kevesebb sikerrel. Az elmúlt hét rengeteg tennivalója közepette Dani is, Peti is sokat dolgoztak, nekem pedig bár tele a fejem minden este gondolatokkal, már nem jutott erőm arra, hogy mindezekről megemlékezzek a köz felé is. A hullámvölgy aljának megélése persze ebben nem is segít, bár mostanra mintha a hullámok amplitúdója fokozatosan csökkenne.
A legfontosabbak zanzásítva mégis... (kiemeltem a témákat utólag, mert hosszú lett... hátha nem mindre kíváncsi mindenki...)
Elkészült az első túrógombóc.
A nagy dolog ebben az, hogy mivel nem lehet túrót kapni, házilag készítettük Petivel, drukkoltunk neki, hogy sikerüljön, bevetettük Szilvi receptjét, és némi bénázás után mégis mégis lett belőle valami. Nem állítanám, hogy ez volt életem legjobb, legszebb, legzamatosabb túrója, másoknak meg se merném mutatni, de annyira mégis beférkőzött a bizalmamba, hogy nekiláttam gombóc formába önteni.
Az eredmény szerintem: Túrós grízgombóc.
Tejföllel és sok porcukorral kiválóan debütált, Hanna, aki a hazait sosem ette, most második fogásként elfogadható mennyiséget evett belőle, nekem pedig kifejezetten ízlett.
Áron beemelte a szótárába Hannát. Ha az első szavait kellene felsorolnom időrendben, akkor a hem és a hovva után, amelyeket maga használ értelmesen, megkülönböztető jelleggel, az a szívetmelengető, felfelé kanyarított dallamívű, elnyújtott hennnn-nnnna a harmadik, ami olyan nagyon hasonló ahhoz, ahogy Mikolt mondta. Akárhányszor meghallgatnám.
Kint a jobb alsó 4es, de ezzel egyidejűleg a bal oldalra tömködi a kezét, gyakorlatilag egyfolytában a szájában van a mutatóujja. A mostanában jellemző fél nyolcas ébredéseket (a korábbi kilenc helyett) is igyekszem ennek betudni. Sajnos az eredmény az, hogy már reggel iszonyú fáradt, nyűgös, sírós, valamint, hogy felborult a napirendje, de teljesen. Igy persze az enyém is...

Persze, ha kipiheni magát, akkor rém vicces, mosolygós, huncut kis csibész, a fenti képen épp kukucsolós játékot próbál játszani, keresi a szemeit, hogy elbújjon. :):):)
Mostanában egyedül eszik, fóleg akkor, ha a lányok meghagynak valamit. Felmászik az asztal tetejére, és nagyon nagy csendben lakmározik. Villával, kanállal, vagy kézzel. Vagy mindennel... Az eredmény...
Oltást is kapott a kisember, a 15 hós volt esedékes. Annyi szépség van ebben az egy minimondandóban, amellett, hogy Áron a szúrás két másodpercét kivéve sírás nélkül abszolválta az egészet... Aznap, amikor megkapta, délelőtt Dani nem ment be dolgozni, hanem itthonról tette a dolgát. Nem jött taxi, de mert nem akart autó nélkül hagyni, és mert nem volt tárgyalása délelőtt, így öltönyben ült az étkezőasztalnál (Devivel jót derültünk a látványon, nekem mégis annyira jólesett idehaza látni őt...), dolgozott. Áron elaludt fél tízkor ... hála a korai ébredésnek... és mert nem volt itthon szúrós víz a palacsintához, elszaladtam a boltba. Út közben jutott eszembe, hogy befutok, megkérdem dr. Veelant, mikor hozzam Áront. Nem volt nálam a kiskönyv, itt pedig más egy picit az oltási rend, mint odahaza, ezért abban maradtunk, hogy felhívom, ha megnéztem, milyen oltásra is van szükség pontosan, aztán majd meglátjuk, mikor oltja.
Hívtam, de az asszisztens nem tudta adni... A lányokkal és Áronnal mentünk végül újra, hazafelé az oviból, egyszerűbbnek tűnt, mint percenként hívogatni, így is ki kellett várnunk a sorunkat, de mert a gyerekek nem szedték atomjaira a várót, nem bántam. Jó volt velük lenni, figyelni, ahogy kommunikálnak, néha látom csak ilyen összehangoltnak őket. Méreckedtek, egymás után, még Áronmanó is beszállt a játékba, nagyon akkurátusan szemlélte a mérlegen a számlálót, egészen közel hajolva, ahogy a lányoktól látta. :)
Mikolt aggódott egy sort Áron miatt, aki bizonyára sírni fog, és az nem jó, mert hangos, és sokan vannak a rendelőben... Megnyugtattam, hogy hamar megvigasztaljuk, hiszen vagyunk rá hárman is.
Odabenn kiderült, hogy van oltóanyag (az MMR-t itt 12 hósan kapják a gyerekek), Veelan kérdezte készen vagyunk-e rá, hogy most beadja. Áron egészséges, megkérdezni úgysem tudom, Mikoltot felkészítettem, csak épp pénz és kiskönyv nincs nálam. Sebaj, mondta, majd délután behozzuk.
Igy esett, hogy Áron megkapta itteni élete első oltását, nem is sírt, másnap pedig bevezetődött a
könyvébe is az esemény. 40 pénzt, vagyis 2400 forintot fizettünk érte.
Pénteken Lellével voltunk orvosnál.
Fogalmam sem volt, miért is megyünk pontosan, itt egy kicsit másképpen szigorú a rendszer, még akkor is, ha dr. Choong a saját orvosomnak számít. Pl. azon sem lepődne meg, ha lemondanánk az esedékes látogatást és csak két héttel később mennénk. Legközelebb egyébként valóban hat hét telik majd el, mire újra látjuk egymást...
Nos azon kívül, hogy meghallgatta LelleRóza excellent szívverését,a minek mind nagyon örültünk, kizárólag beszélgettünk.
- eddig nem volt, és a közeljövőben sem lesz cukorterheléses vérvizsgálat
- amióta megállapította a várandósság tényét még egyszer sem vizsgált meg
nem mintha ezek zavarnának, bár egy cseppet magamra utalva érzem magam, szerencsém, hogy Lelle a negyedik gyerekünk, és semmin sem aggódom...
Nos beszélgettünk, aminek az egyik lényeges témája a streptococcus vizsgálat volt. Ő az angol protokollt követi, ami hasonlóan a malájhoz nem vizsgálja ezt a fertőzést. Mutatott egy cikket, ami gondosan elő van készítve az asztalán, hiszen az amerikai és ausztrál nők odahaza éppen úgy, mint mi magyarok át kell essenek ezen a vizsgálaton. A brit cikk szerint a fertőzés veszélye azon újszülöttek között, akik anyái kaptak a szülés alatt antibiotikumot éppen annyi, mint azok között, akik nem. A fertőzés esélyének kockázata amúgy is elég csekély, 5:1000.
Természetesen felajánlotta, hogy megnézi, és ha szükségesnek érzem (mármint én, mert ő nem) ad antibiotikumot. Abban maradtunk, hogy nem érzem szükségesnek.
Tetszik egyébként (leszámítva, hogy néha elbizonytalanodom, hogy valóban ennyire én vagyok-e a kompetens a saját testem felett gyakorolt kontrollban (és rendszeresen arra jutok, hogy dejó, hogy valaki rákényszerít, ráadásul úgy, hogy közben elmondja, mik a tudományos nézetek az adott témában)), hogy partnernek kezel, sosem páciensnek, legkevésbé pedig betegnek...
A másik fő megbeszélni valónk a szülőszoba és újszülött ellátás volt.
Azt javasolta, menjünk, nézzük meg.
Egy másik épületszárnyban vannak, de épületen belül. Csak liftezni kell... és elhaladni a starbags mellett... annyira kultúrált a közös tér, hogy az minden alkalommal lenyűgöz, magánkórház ide vagy oda. Pedig az orvosom nem kerül egy vagyonba... gyors fejszámolással kiderítettük, hogy az itteni húzósabb szülési árral együtt, ami ha minden jól megy és a legtermészetesebb módon zajlik majd akkor 4000 ringit, vagyis kb. 250ezer forint, sem fizetünk ki többet összességében, mintha mindezt otthon csinálnánk végig. Itt egy normál vizit, ha semmi extraság nincs benne, mint vérvétel, vagy uh (ezek pedig mint említettem ritkák...), akkor 80 ringitbe kerül, ami kb. 5000 forint. Mégegyszer hangsúlyoznám ez egy magánkórház, és az egyik legjobb orvos...
Nos szülőszoba. A falak az Istvánhoz hasonlóan színesre vannak festve, a 12 egyágyas szülőszoba mindegyikéhez tartozik egy méretes zuhanyzó is, a delux szobában pedig van egy lounge :):), tv vel és kanapékkal... Ha a rokonságnak nem lenne elég szórakoztató a kismama.
Az egyik vezető szülésznővel beszélgettünk, elviccelődtünk azon, hogy a mi kádunk épp beférne a zuhanyzóba, mire azt javasolta, kérdezzük meg az orvost, és ha neki nincs ellenére (vagyis nem mondja, hogy kérdezzük meg a menedzsmentet, akik mostanság nem nyitottak a vízben szülésre...) akkor hozzuk.
Viccet félretéve tényleg elgondolkoztam ezen a lehetőségen is.
A másik nagyon lényeges info az volt, hogy ha és amennyiben itthon gyorsan történnek az események (vagy én mégis az itthon szülés mellett voksolok...), akkor lehetőségünk van arra, hogy mentőt hívjunk, amiben egy szülésznő is érkezik a megfelelő felszereléssel, mégpedig ebből a kórházból.
Annyi, de annyi kört futottam már a helyi szülésznők megkörnyékezésére, annyira sikertelenül, hogy azt a lehetőséget, hogy egy hivatásossal szüljek itthon, már elvetettem. Most mégis megnyugodtam, hogy adott esetben mégsem maradok magamra. És ez nagyon jó.
A csecsemőosztály is megnyugtató volt, láttunk hat újszülöttet, kizárólag sok, fekete hajjal. :) Adnak olcsón négyágyast, amiben senki sincs. Adnak kétágyast, ami kicsit drágább, és adnak egyágyast, ami fullon volt most is... míg a négyágyasban tényleg senki... hiszen magánkórház, ez a legdrágább... Nekem semmi kifogásom a négyágyas ellen sem, amennyiben idevetődöm...
A kép nem mai, de annyira jellemző :) a cime, púpok... :):)
Szombaton vendégeink voltak, Ákos, Szilvi, Bogi és Kristóf jöttek hozzánk, a Gentingre mentünk fel együtt, aztán ebédeltünk egy indiai, vagy méginkább maláj félig nyitott étteremben, ami tőlünk 5 perc, de még sosem voltunk. Bár minden csípett, nekem nagyon ízlett, és végül a gyerekek is jóllaktak rizzsel, hallal. Délután klubházaztunk is, majd este hétkor elbúcsúztunk abban a reményben, hogy ezúttal hamarabb találkozunk majd újra.
Pár napja késztettem egy sorozatot a gyerekekről a kádban. Nagyon nagy dilemmában vagyok, feltegyem-e a kedvencemet, de mert a blog nyilvános, a kép pedig azt hivatott illusztrálni, mennyit barnultak mióta itt élünk, mindezt a popsijuk világtó fehérsége által... úgy döntöttem, egyelőre mégsem publikálom. Pedig nagyon édesek... :) És nagyon barnák... magukhoz képest, a direkt napfény kerülése ellenére is. Épp, mint akik az örök nyárban élnek. :)
Nos ilyen volt minálunk az elmúlt pár nap. :)