Összenőttek

A lányok.

Bármikor, amikor krízis helyzetben voltak, erősödött a kötelék közöttük. Amikor Áron született, és végre hazaértünk a két napos vesztegzárból, összeszorult szívvel néztem, ahogy támogatják, szeretgetik egymást, ahogy saját nyelven szólnak a másikhoz, ahogy közösek a játékok, ahogy cinkosai lettek egymásnak, ahogy még a legnehezebb konfliktusukban is érezhető volt, testvérek. Nekem nem volt ilyenem, talán emiatt is oly megható a látvány...

Most, hogy Hanna oviba ment, Mikolt elveszett egy kissé. Mintha a másik felét elvették volna. És valószínű, hogy tényleg ez történt, mert abban a pillanatban, ahogy ő is követte a nővérét, helyreállt a világ rendje. És én újra ugyanazt látom, mint 15 hónappal ezelőtt. Erősebb, szorosabb köztük a vérkapcsolat, mint valaha. Mikolt követi Hannát, mindenben mellette szeretne lenni, Hanna pedig ráhagyatkozik arra a hálóra, amit Mimi von köré a ragaszkodásával, a szeretetével. Káprázatos.

Kis kitérőt tennék, Mikoltról kell írnom, aki olyan elképesztően jól veszi az oviakadályt, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Persze a pszichológus, meg a nagyon szenzitív anyai szemem látja, hogy nem adják azt olyan könnyen, mint ahogy tűnik, például semmi esetre sem hajlandó az oviban pisilni, és itthon sokkal többet bújik. Megvolt az első sírás is, de hamar megvigasztalódott, hiszen ott volt Hanna, aki segített neki megérteni, hogy auntie Julie csak azt szeretné, hogy ő is pisiljen. Biztos vagyok benne, hogy egy új közegben még mindig csak keresi a helyét, de mert ezt nem egyedül kell meglépnie, mint anno Hannának, neki ez sokkal egyszerűbb.

Amiért pedig Mikoltot változatlanul hősnek gondolom... Pelenka, cumi és papal nélkül csinálja végig a teljes délelőttöt. Hogy miért olyan nagy dolog ez? Mert idehaza szinte nem is válik meg a papaltól, a cumi gyakorlatilag a leghűségesebb társa, és ha teheti, a délutáni alvás után elblicceli a bugyihúzást is. Mindezek az oviban nem kellenek. Hogy fognak-e hiányozni, nem tudom... Ma azt mesélte, hogy sírt, mert nem voltam vele. Hanna szerint nem. Szerintem sem, de mindenesetre figyelem őt.

Persze Mikoltot a környezet nem befolyásolja annyira, mint Hannát, pláne, ha Hanna is vele van. És azt hiszem ez a kulcs, minden más ezalá rendelődik. Ha baja van, azt hangosan adja bárki tudtára. Emiatt könnyű vele, és az első hetekben, míg nem ismerik igazán, úgy tűnhet, hogy egy kis easygoing, pedig a lelke mélyén Mimi is egészen kis mimóza tud lenni. Álcázza ezt az összes oroszlánkarmával, de elég csak egy "gyerepisilni", és vége a nagy magabiztosságnak. De a lényeg, hogy dacára a nyelvi korlátoknak aunti Julie szereti őt, és igyekszik érteni, sokszor kéri Hannát is, hogy segítse ebben. Csoda kis csapat, örülök, hogy így alakult.

A testvérségükről... Ebédnél amolyan kínai jellegű kanállal esznek, aminek rövid a szára és öblös a kanalazó része. Mikolt ezzel nehezebben boldogul, mint a mi kanalainkkal. Amikor már nem megy neki egyedül, hogy befejezze, ami a tányérjában van, Hanna segít neki. Eteti...

Ma Hanna arra kérte auntie Juliet, hogy rajzoljon neki betűket szaggatott vonallal, és ő azzal játszott, hogy összekötötte. Lényegében írt... Mikoltnak is ugyanez a játék kellett, nagyon akkurátusan leült ő is, és kitartóan színezte a betűket, míg Hanna gyakorolt. Elmehetett volna, a kicsik épp játszottak, ő mégis inkább maradt, pedig egyébként egy percre sem tud megülni egyhelyben...

Itthon pedig ebéd után kirakóztak. Ez sem Mimi erőssége, Hanna ennyi idősen már a harminc darabosat simán kirakta. Mikoltot nem is érdekelte eddig, de tényleg nem ebben a legjobb, no. Tegnap viszont kaptak egy kirakót auntie Junetól, aki sajnos egy másik oviban folytatja a pályafutását... Nagyon szerettül, ő volt a másik óvónéni, amolyan csupaszív, mindig mosolygós, halkszavú kendős tyúkanyó. Már nem jött, de minden gyereknek küldött egy kis ajándékot. ezzel játszottak, Mikolt érezte a játék fontosságát, tudta, ki küldte, leült hát Hanna mellé, és úgy rakták, hogy Hanna illesztette a helyére a megfelelő darabot, mikolt pedig benyomta a helyére. Mind a negyvenet így tették a helyére...

És tényleg... mióta Mikolt ovis, sokszor kapom azon magam, hogy hallgatózom, mert olyan csendben vannak, ami egyébként arra szokott utalni, hogy ideje megnézni őket. Általában elmélyülten építenek, babáznak, kuckóznak, mesélnek. Jó látni. Jó tudni, hogy ez nem az mi érdemünk, hogy ezt ők teszik, ez az ő kapocsuk.

És nemcsak nappal... Éjjel is tudom, hogy Hanna sokszor megnézi Mimit, hogy ott van-e, hogy alszik-e, és reggel Miminek is az első, hogy miután kinyitotta a szemét, felszól a galériára: Hanna? :)

Kis átalakítás után most így néz ki a szobájuk. Pillanatnyilag lányszoba :)

Bár a sok zölddel igyekeztem megőrizni a lehetőségét, hogy majd Áron is otthonosan mozogjon itt, a lányok természetesen abban is egyetértenek, hogy elférne még egy tonnányi rózsaszín kiegészítő... :) Édesek, ahogy kórusban kántálják, pink!!! De leginkább egyforma...