A Mikolttal töltött álmatlan éjszaka hozta az ötletet, hogy hívjuk meg a néggyerekes családot egyszer. Másnap össze is futottunk, felvetettem javaslatként, hogy jöjjenek át valamikor, ők pedig örömmel elfogadták a meghívást. Csak azt nem pontosítottuk, hogy mikor is legyen a valamikor.
Aztán betegek lettünk, és azon a héten esélyem sem volt újra beszélni velük, a számukat sem kértem el... és az sem volt nagy segítség, hogy itt laknak 50 méterre, mert pontosan nem tudom, melyik házban. :)
A szanatóriumos hétvége vasárnapján Dani kért, menjek el vele gázpalackot szerezni, mert Áron nem alszik, és ha egyedül viszi, akkor egészen biztosan sírni fog. Felöltöztem, és kibotorkáltam a házból. Épp az ajtónk előtt mentek el, utánuk iramodtam (már amennyire tudtam...), és újra megbeszéltük, hogy jöjjenek. A péntekben maradtunk, bíztam benne, hogy mára mindenki egészséges lesz. De mert a héten ismét elkerültük egymást, nem tudtam, fejben tartja-e Kristin a látogatást, vagy sem.
Fél ötkor szólt a csengő, a gyerekek még aludtak, én épphogy felébredtem, szaladtam le. Peti nyitott ajtót, sejtettem, hogy a védelmünkben nem invitálja be őket, de gyorsan eloszlattuk a kétségeket affelől, hogy maradjanak. Felébresztettem a lányokat, Hanna repült lefelé a gyerektársaságba. Ritkán... mondjuk soha eddig nem járt nálunk senki, legutóbb Bogival és Kristóffal játszott, nagyon várta már a szomszédokat.
Hét gyerek volt egy térben, de egy pillanatra sem éreztem, hogy sokan lennének. Igaz, náluk William 9, Rebecca 7 évesek már. Hanna legszívesebben Sarahval játszott, aki 5 éves, Mikolt pedig Rachellel próbált kapcsolatot teremteni, ők korban nagyon közel vannak egymáshoz, Rachel két hét múlva lesz három éves.
Kristinnel beszélgettünk, ami ritka, ha ennyi gyerek mozog körülöttünk, de ma mégis sikerült. Hasonlóan gondolkodunk a gyerekekről, ő is otthon van, bár neki talán annyiban más a helyzete, hogy tudja, szeptemberben hazamennek. Ez persze nekünk fájó tény, de addig is, míg itt vannak, azt hiszem nagyon sokat tudunk adni egymásnak.
Beszéltünk arról is, hogy néha Rachel átjöhetne, amikor ő a nagyobbakat tanítja otthon, és néha Hanna is átmehetne, hogy Sarahval tanuljon, ha van kedve hozzá. Érdekes volt hallgatni, ahogy Hanna is, és Mimi is próbál angolul beszélni, és jó volt látni, ahogy együtt voltak ennyien.
Uzsonnáztunk, ahogy ültek az asztalnál olyan volt a látvány, mintha egy kis oviscsoportban lettünk volna. :) Rachel és Hanna egy széken ülve falatoztak nagy egyetértésben, mellettük szorosan Mikolt és Sarah. Nagyon hamar elszaladt az idő, sajnos, de megbeszéltük, hogy hamarosan lesz folytatás. William például már ma szeretett volna nálunk aludni. :)
Feltöltődtem, és ahogy nézem a gyerekek is. :)
(többedszerre téved a tekintetem erre a képre alul... és nem tudom megállni, hogy le ne írjam... Hogy lett Áron majdnem akkora, mint a mellette ülő majdnemháromévesek???.... hiszen még kisbaba, aki éjjelente szopizik, és mellettem szuszog... megfejthetetlen...)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar