Illetve én először, Peti pedig nem tartott velünk, Mikolt viszont, miután felértünk (és tényleg a felhők közé) nagyot kurjantott, hogy: Itt vótam, mama!!!
A kamerát nem tudtam letenni, olyan hihetetlen fények, színek voltak, ha tehettem volna, egy nagy zsákba gyűjtöm az egészet... Az albumba így is majdnem 100 kép került, és ezzel együtt úgy érzem, minden nap képes lennék ott ülni valamelyik lépcsőn.
Mert egészen másképp működik a szervezetem azon a hőmérsékleten... (Épp tegnap kérdezte Kristin, megszoktuk-e már a maláj klímát. Azt hiszem igen, vagyis már nem izzadunk le, ha kilépünk a lakásból, nem megy őrülten a légkondi, de ma megtapasztaltam, hogy ezzel együtt hazai viszonylatban erős júliusi hőmérsékleten élünk minden nap, és ez bizony igénybe vesz), és a gyerekek is egészen másképp működnek. Rohangáltak vég nélkül, nem fáradtak el fél óra után, és az arcukról a mosoly egy pillanatra sem múlt.
Mert a természet csodálatos arcát mutatja idefenn, pillanatonként képes megváltoztatni a látványt. Egyikben ködbe burkolja a hegyet, sejtelmessé téve a szobrokat és az épületeket, máskor pedig kiderül az ég, és látni engedi a hegyoldal buja zöldjét, az őserdőt, a végtelen magasságokat és a mély völgyet.
Nem hiába, ez itt 2000 méter magasan van.
Tiszta és friss a levegő.
Felfelé jövet nagyon sokszor Szlovákia ugrott be, azzal a különbséggel, hogy a fenyvesek helyett itt esőerdők szegélyezték az utat, olyan sűrűn benőve a hegyoldalt, amiben nem tudom, lehet-e egyáltalán kirándulni... Látványnak viszont fantasztikus.
A napunk a maga kicsit zilált rendezetlenségével tökéletesre sikeredett, olyan képek készültek, amiket szívem szerint mind kitenném a falra.
Van egy kis gyerekmentes sorozat...
És néhány számomra nagyon kedves a gyerekekről... mind annyira tipikus... Mikolt a lanovkán kapaszkodik, nehogy leessen, Áron, akiről ez a kép mindent elmond, rajta van a babasága, a vagánysága, az ereje, a végtelen jókedve, a huncutsága, a kereksége... és Hanna az egyik szobor tetején figyel valamit...
No és végre sikerült egy teljes családi fotót is készíteni. Megdolgoztunk érte, először az önkioldót nem találtuk, aztán mindenki a mi gyerekeinket akarta lefotózni... vagy csak simán besétált a kompozícióba. :):) Az arcok ezen is nagyon nagyon jellemzőek. :) És végül Áron tolatóakciójának végpontja, Dani ölében. :) Nagyon sokszor csinálja ezt, ha leülünk... :):)
Nem tudom megígérni, hogy jövő héten nem ugyanide kirándulunk... :):)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar