Három gyerek, az nem kettő...

Vasárnap délben étteremben ebédeltünk. Ritkaság. Mert itt a mi környékünkön nincs amolyan igazi foodcourt, ahol olcsón ehetnénk, mert a gyerekek általában már kopogó szemmel és ennek megfelelő fegyelmezettséggel viseltetnek az ilyen alkalmakkor, és mert nehéz nekik kedvükre valót találni, olyat, amiből három falat után is ennének. Ha kint eszünk, minden izgatja őket, nem kifejezetten úrihölgyek és úriemberek módjára esznek...

Vasárnap viszont annyira úgy éreztem, hogy nem vagyok képes elkezdeni a hetet, vagyis azzal tölteni a drága időt, amikor az egész család végre együtt lehet, hogy főzök, hogy végül úgy döntöttünk, mégis megkockáztatjuk.

Előtte kirándultunk is, Áron pedig korán ébredt reggel, nyűgösködött egy sort délben, majd a zsebben el is aludt. Úgy tettük át az autóba, hogy me se rezzent. Amikor kiszálltunk az ebédlőnél, Dani járva hagyta a motort, mi pedig kint ültünk le, így lényegében egy járda választott el minket és Áront, aki változatlanul békésen szuszogott a kellemes Gryllus muzsikára a hűvösben.

Rendeltünk, kihozták, közben Dani fél percenként ellenőrizte a kisfiát, semmi. Ebédeltünk. Mind. Vagyis mindenki a sajátját, a saját tányérjából, a saját villájával, a saját gyümölcslevét szürcsölgetve. Egyszer sem kellett felállni, egyszer sem kellett mégegy kanalat, poharat, tányért, új ennivalót, másik innivalót kérni... Egy darabig fel sem tűnt, aztán leesett... Csak két gyerekkel vagyunk...

Egyszer Dóriéktól átemeltem egy kis, azóta már szállóigévé vált mondatot, miszerint három gyerek, az nem kettő... Hogy mennyiben más, ma már nem tudom, és lassan a mondás úgy fog szólni, hogy négy gyerek, az nem három :):):), de tény, hogy ha kettővel vagyunk az olyan, mintha csak magunk volnánk felnőttek. Hogy ez azon múlik-e, hogy már Mikolt is akkora, hogy képes önállóan enni, és sokszor már megérti azt is, hogy a pincérek nem annak örülnek maradéktalanul, ha felmászik az asztalra, ha szétköpködi a jégkockákat, ha utánunk többet kell takarítani az asztal alatt, mint rajta, vagy egyszerűen a mi energiáinkból kell kevesebb, ha csak kettő van, nem tudom. Valószínűleg ez is, az is igaz.

Mindenesetre nagyon jó volt csak a lányokkal, és aztán nagyon jó volt csak Áront etetni itthon, míg a lányok elmentek aludni. Közben azon gondolkoztam, hogy kellenek azok az alkalmak, amikor egyenként vagyok, vagy vagyunk velük, legyen szó bármelyikükről.... és azon, vajon ha Lelle is kint lesz már, azt fogom-e gondolni, hogy milyen egyszerű három gyerekkel négy helyett. :):)