Enyhébb szellők fújdogálnak

Nagyjából egy hete kezdődött, de akkor visszafogtam a jólesően felszabadult sóhajomat, mert hiszen nem lehet nekem olyan szerencsém, hogy a dolgok, ráadásul egycsapásra a könnyebb felé vegyék az irányt.
Pedig lehetnék már olyan dörzsölt, hogy tudjam, a legkisebbeknél egy biztos igazság van, jelesül, mire megszokna az ember egy rendet, az fel is borul. Persze ez inkább a negatív irányba mutató változásokra volt igaz eleddig, legalábbis inkább akkor értem tetten, mikor a tendencia úgy mozdult, hogy az aktuálisnál hirtelen nehezebb lett az élet.
Ez mondjuk rólam szól, lehetne ez másként, és ez a mostani erre is jó, hogy örüljek, észrevettem azt is, hogy most jobb, mint valaha. :):)
Lelle az oka, aki ebben az elmúlt egy hétben a következőkkel kényeztet el:
1. Este a miágyunkban szopizva!!! kezdi a vacsorát, majd átvált cumisüvegre, és mire befejezi, el is alszik. Mellettem!!! szuszog egész éjjel, tarkítva soksok evéssel (de mitbánomén, ha nem kell ezért a vízszintesből függőlegesbe váltanom), majd reggel kilenc és fél tíz között kel. Mosolyogva kurjantgat, amint meglát...
Szemben az eddigi trenddel, ami úgy festett, hogy a vacsora hangos kiabálással ért véget, ciciről hallani sem akart, és legalább öt törzshelye volt éjjel, megspékelve néhány naponta a többórás éjjeli-hajnali dorbézolással.
2. ... ez a mosoly végigkíséri az összes találkozásunkat a nap folyamán. Ahányszor csak meglát, széles és néha hangos nevetéssel adja tudtomra, mégiscsak megérte ez a hat hónapnyi zombiság. Így:
Szemben azzal, hogy eddig valahányszor meglátott, mindig legörbült a szája, így tudatva velem, hogy a legjobb lenne azonnal a bőröm alá bújva visszatérni a kellemes szimbiózisba. Bármennyire is hízelgő volt ez, mégiscsak szívesen cserélem le erre a mosolyra... pléne, hogy a szimbiózisra való törekvés nem veszett a múlt homályába, csak megváltozott. Például idegenfélelem formájúvá transzformálódott.
3. Míg el nem fárad (napjában kétszer), vagy meg nem éhezik (random időközönként) játszik a szőnyegén, forog, gurul, játékokat vizsgál, szájba vesz, rág, ráz. Figyeli a nagyokat, kommentálja az eseményeket, énekel velük, és berreg, cuppog naphosszat.
Szemben az eddigi kétperces határral, ennyi volt a szintidő, míg szívesen maradt egyedül.
Mikor elfárad, megéhezik, szól. :) Már nem artikulálatlanul, hanem számomra felismerhetően megkülönböztetett sírással, kiabálással.
Ráadásképpen pedig itt az evésmumusunk... aminek lassan úgy tűnik integethetünk, mert távozóban van. Egyre többször sikerül megszoptatnom, nincs ellenállás, sőt, inkább akkor reklamál, ha nincs elég tej. Olyankor a jól bevált tápszer nyer, de ma végre jelentős előrelépést tett a szilárd ételek megismerésének eleddig oly rögös útján.
125 grammnyi cukkini főzelék fogyott el, és ha lett volna még, biztosan nem utasította volna vissza.
Mekkora öröm volt tátogó szájacskát látni, zippzár helyett! :)