Tegnap majdnem az összes gyerek sorra került a gépem előtt.Egy új pontját fedeztem fel a lakásnak, hála a kora tavaszi fényeknek, és a nagy nagy ablaknak a nappalinkban, némi derítéssel (amit zsonglőrként próbálkozva rakosgattam míg meg nem találtam a megfelelő szöget (a lábammal egyensúlyozva a lapot, a másikon igyekeztem minél kevésbé billegni, miközben a gyerekek nevetgéltek rajtam, amitől nekem is nevetnem kellett... :) úgy meg elég nehéz kitartani a gépet. Igazán mókás dolog ez... :) egészen puha képeket lehetett róluk csinálni.
Mármint azokról, akik ezt hagyták is, Mikolt nem sorolható a jó modell kategóriájába, bár ő igazán eredeti arcait mutatja, ha lencsevégre kerül. Megunhatatlan.
A dokumentálás oka (legalábbis részben :)) Dani háromnapos kiruccanása.
Gondoltam, ha már ilyen sokáig nem látjuk, legalább legyen pár legfrissebb kópia a gyerekekről, míg nem látja őket újra élőben.
Nem vagyok nagy rajongója a Papanélküli napoknak, sok szempontból jobb amikor velünk tölti legalább az estéket. :) És azt hiszem, a gyerekek is így vannak ezzel. Hanna számolja az alvásokat, Mikolt olyan Mimisen a laptopját hiányolja. :)
Emlegetünk Papa, és igyekszünk minden percet tartalmasan tölteni. :) Ma délelőtt pl. a Millenáris játszóterén voltunk, kacsákat néztünk, ahogy korcsolyáztak a még mindig befagyott tavon, és közben élveztük a tavaszi (egyébként elég erős) szél illatát.
Áron azóta is emlegeti a játszót, ha tehetné, azonnal indulna vissza.
Hanna sünit és nyuszit rajzolt az oviban, mindkettő eredeti, Hannásan izgalmas alkotás.
Lelle reggel elég nyafkán kelt, megint a pocakja fájhatott, de a hathatós segítségemmel megszabadult a bántó beltartalomtól, azóta vigyorog, és alszik... vagy a hátamon cipelődik, és nézelődik lelkesen.
Mikolt csak szimplán hozza a formáját és folyamatosan kalácsot kér. :) Meg civakodik, és hangoskodik. Hogy egy kis eufemizmussal éljek...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar