Hanna dilemmája

Kicsi Hanna az autóban mélázva sóhajt...
- Mama, én nem is tudom, ki legyen a feleségem...
- Hannuskám... hát mégis, mit gondolsz?
- Jajj Mama, én nem tudom, minden felnőtt olyan csodaszép.
Deszeretem azt a csipkeszerű lelkét.
Vagy úgy... végigfuttatom magamban a nap eseményeit, hátha találok benne valami árulkodót, miért jutott ez eszébe éppen most, mikor úgy hittem, az ödipális konfliktus nála kimaradt. Az esküvői album sokat forog a kezében, nagy is, szép is, cseppet sem csodálkoznék, ha a tündérek után megjelennének a menyasszonyok is Hanna fantáziáiban. Azért nem hagy nyugodni ez a kihez megy majd feleségül kérdés...
- Hanna, kihez szeretnél feleségül menni?
Nagy csend, sóhaj.
- Nem is tudom... majd kitaláljuk.
Mosolygok, annyira édes, ahogy a kisgyerek kobakjában még mi nagy és okos felnőttekként mellette vagyunk minden döntésében, és olyan megható egyben ez a nagy nagy bizalom a részéről.
- Szerintem majd olyan valakit válassz, akit nagyon szeretsz, és aki téged is nagyon szeret.
Kacarászik, majd kiböki...
- Akkor a Peti lesz az.
Még szélesebb a mosolyom, teljesen releváns a válasza. De a kisördög nem hagy nyugton, megkérdezem még...
- Nem a Papa?
Újabb kacagás, olyan szívből jövően huncut.
- Neeem, a Papának már volt esküvője.
- És akkor már nem lehet neki mégegy?
- Nem, mert akkor nagyon sok tortát kellene ennie.
Jó ha tudja mindenki...