Ez az egyszem fiú

Míg csak lányaim voltak, tartottam tőle, hogy egyszer majd beköltözik hozzánk egy kis rombolda, és szétzilálja a rózsaszín harmóniát, a finomságot, eltörli az összes jól bejáratott szabályunkat, amik a lányos családunkra szabottak voltak.
Aztán előbb csak a pocakomba költözött, de a félelmeim nem múltak el, sőt. A játszótéren néztem a tomboló, száguldozó, hangoskodó fiúkat, és reménykedtem, az enyém kedves lesz, simulékony, udvarias, és miközben ezen aggodalmaskodtam, ki is nevettem magam, mert a lányokból kiindulva nekem inkább egy jóeleven, jóerős akaratúra kellett számítanom... meghát milyen is legyen egy fiú, ha nem eleven, zajos, felfedezni vágyó, örökmozgó?
Szépen lassan megéreztem, hogy Áron valóban fiú, előbb csak a pocakban élő kisfiam ereje nyűgözött le, aztán a félelmeim elmúltával a kíváncsiság maradt, hogyan fogok majd megbirkózni ezzel a fiús világal, hogyan terelgetem majd őt a lányok között, milyen lesz majd, amikor már nem egy nemtelen kisangyalképmás fekszik köztünk, hanem megérkezik az igazi FIÚ.
Nagyon sokáig nem váratott magára, már kezdettől fogva rá-rácsodálkoztam, mennyire más ő, milyen sok sztereotípia érvényesül a mindennapjainkban, és mennyire nem múlik rajtam az, hogy ő miként kezeli a helyzeteket, milyen attitűddel viszonyul a világhoz.
Az evésen keresztül az alvásig, a játékválasztásától a kommunikációs stílusáig merő ellentéte a kis rózsaszínjeinknek.
De annyira szerethető, hogy tulajdonképpen nincs is más dolgom, minthogy élvezem az erejét, amit persze olykor meg is kell fékezni, de többnyire mosolyfakasztóan jó.
Nyilván a nővérei miatt azért Áron kicsit másképp fiú, mint akinek bátyókat adott a sors, de ennek okán kitüntetett is, hiszen ő mindig első marad a sok között.
Hogy jól érzi-e magát a helyén, az azt hiszem elég egyértelmű, és leszámítva a sokgyerekességünkből fakadó örökös konfliktushelyzeteket, amikben Áron még nem képes a kompromisszumos megoldásokra, így sokszor keveredik hangos vitákba, néha verekedésbe is (zömmel a másik kiskakassal...), a napsugár léte mit sem változott, míg van akinek nem ilyen örömteli a léte (erről majd később). És hogy néhány példával is alátámasszam Áron fiús másságát, íme a múlt heti termés néhány legszebb darabja.
Dani sokszor mondja a lányokank, ha valamitől tartanak, megijednek, vagy csak úgy is:
- Látjátok, itt a kardom, ezzel foglak benneteket megvédeni mindig.
A lányok ilyenkor hálás szemmel nézik az egyetlent, de egészen másképp, mint az öccsük. Áron, aki szintén áhitattal figyelte a színelőadást, ragyogó arccal kapta elő a saját képzeletbelijét, és büszkén mutatta:
- Nézd, papa, nekem is van kardom!
Minden este ugyanaz a szett költözik velünk az ágyba. A cumi és az itató mellé egy piros autó is dukál. Kemény is, sokszor el is veszítjük, de estére mégis kell, így minden nap megkeressük, és ha nem is mindig ugyanaz a piros, autónak kell lennie. :) Ismeri már a részeit, a különböző típusokat, és legszívesebben mindenhol tartana egyet belőlük. Nagy ritkán a mackó, vagy a nyuszi foglal helyet a másik kezében, de mégha ebben a kegyben is részesülnek, ez nem tart sokáig... míg az autót gyakran egész éjjel szorongatja. :)
Nos a félelmeim régen elmúltak, gyarkran szembesülök a rombolással, mára a könyveink zöme "viseletes", és a lányok rajzai is bánják, ha Áron a közelükbe kerül, megtanuljuk lassan a fiúnk természetét. Mert ugyanakkor Áron igazi úriember is, és egy picit teljesülhetett is a kívánságom, mert ő az, aki mindig, mindent megköszön, bocsánatot kér, és visszakérdez: Tessék?. Vele egyelőre mindent meg lehet beszélni, hajlik a kompromisszumra, ha azt én ajánlom.
A minap az éjszaka közepén szólalt meg álmában:
- Tessék?
Aztán aludt tovább.