Lellemanó 8 hónapos

Vissza kellene olvasnom a nagyok 8 hónapos bejegyzéseit, mert annyira erős a dejavu bennem egy mondattal kapcsolatban, ami úgy hangzik, egy hónap alatt babából kisgyerek lett. Most épp Lelle.
Tegnap vendégeink voltak, Laci kérdezte, milyen Lelle, nekem pedig el kellett gondolkodnom. Mert olyan vegyesen ismerős, mindegyikből van benne egy picike, és mégis más. Leírhatatlanul változatos, és semmi csak rá jellemző nem jutott eszebe hirtelen. Egyszerűen csak Lelle :)
Anyukám szerint MiniMimi, erős akarattal, életvidámsággal, függetlenséggel.
Van benne valami, bár mind igazi erős egyéniségek, akaratért nem kell újra sorba állniuk...
Külsőre határozottan Áron, a mozgékonysága sokszor juttatja eszembe a pici Hannát. A mosolya, a vigyorisága pedig Mikoltot idézi.
Számokban: 72cm, gramm és nulla fogú.
A szeme kék, a haja pedig selyem :) Hogy milyen színű, fogalmam sincs, olyan miféle szőke talán.
A szopizásnak végleg hátat fordított, szerettem volna kitartóbb lenni, de ő döntött. Már nincs erőm fejni, ő pedig legalább olyan bensőségesen simogatja a cumisüvegre húzott frottírzoknit, mintha a világ minden kincse ebben csoportosulna.
A szilárd ételekre kifejezetten nyitott, mára már bárki eszik a környezetében, azonnal rátámad, nagyokat nyel, és kerekre nyitja a szemeit. Sokat és kitartóan eszik, nem mohó, de minden elfogy, rendszerint több, mint amennyit gondolnék. Lassan elkezdhetnék újra főzni, és adhatnám neki is azt, amit mi eszünk... kivéve azokat, amiket még nem ehet :)
Két hete megkapta Hanna székét a háttámlával, és már igazán nagyosan ül velünk egy asztalnál.
Mikor először ettünk hatosban, mosolyogtam rajta, hogy Dani minden gyereknél mondott valamit, most pedig olyan természetes volt, hogy immár négy gyerekünk gazdagítja a vacsoraasztalt.
Az alvások szépen elsimultak, ritkán eszembe jut, mennyit sírt esténként, mennyit sétáltunk vele a kongóan csendes házban, hányszor változtattunk helyszínt, csak mert neki úgy volt jó. Vagy sehogy.
Mikor megissza a vacsorát, és békésen elalszik mellettem, mindig meghatódom. Olyan puha és illatos ilyenkor, olyan nagyon jó ez a csendesség, és béke, nem hittem, hogy ilyen hamar elkövetkezik ez. Sokszor a kezemet fogja álmában, vagy hozzám bújik, és ha egyiket sem, akkor rendszerint orrba csap. :) De ezt legalább csendben teszi, így elnézem.
Nappal most épp kettőt alszik, ha szerencsém van, akkor a második részben fedi a nagyok sziesztáját. Ha lent alszik, akkor a kiságyban, a nagy medvével, amit Árontól vett kölcsön (ma már Áron benyújtotta az igényét rá... nem gondoltam volna, hogy ragaszkodik hozzá...), és a paplannal, a feje alatt a szoptatós párna. Kis rituálé, és ha minden stimmel öt másodperc kell az elalváshoz.
Kezdi kommunikációra használni a hangját. A nemtetszést legújabb verzióban egy éles sikkantással jelzi, ami nagyon vicces, nevetünk is rajta, ez meg neki tetszik. A komfort hat főnél kezdődik, ha legalább ennyien vagyunk körülötte, akkor békésen játszik, látszólag ügyet sem vetve a jelenlévőkre... de amint csökken a létszám, görbül a szájacska, és kezdődik a panaszkodás. Kivéve, ha valaki fel nem veszi, és mostanság legjobb, ha a közelben vagyok.
A nagykönyv szerint megkezdődött a nyolc hónaposokra jellemző szorongás is, nem mehetek pár centinél messzebbre, a látóteréből kikerülni végzetes, de mindezt csak akkor produkálja, ha itthon vagyok. Ha Dani, vagy az anyukám van jelen, ennyire nem éles a reakciója. És persze, amint meglát, senki nem jó, aki addig elfogadható volt. Szeretem :)
Tűri a nagyok zaját, az esetleges atrocitásokat is elviseli, szeret a testvérek között lenni, figyelni, ahogy játszanak, és a mozgás finomodásával elérkezett a kapcsolódás ideje is.
Kúszik, eddig csak pár centit haladt ezzel a technikával, ma figyeltem ahogy küzd, és meg kell mondjam, elérzékenyültem a kitartó igyekezeten, ahogy haladt lassan, de biztosan a cél felé. Tanulni lehetne tőle ezt a fókuszált figyelmet.
A mozgása egyébként is szívemet melengető, és hogy a kúszás is bekerült a repertoárba, végképp megnyugodtam. Négykézláb egyik kezét felemeli, úgy játszik, hosszan... vagyis a támaszaira nem lehet panasz. A mászás egyelőre nem érdekli, ha haladni akar, akkor hasra vetődik, és kommandózik célirányosan. Még mindig gurul is, de már sokkal ritkábban. Négykézláb kinyújtja a térdét, egészen feltolja a popsiját. Hanna csinálta ezt ekkorka korában. :)
A kádban már nem marad meg a kis fekvőkében, így nemrég végleg elbúcsúztattuk, azóta pár centis vízben fürdik, hason fekve, támaszkodva. Eleinte bele-beleengedte az arcát, de mostanra biztosan pancsol, prüszkölés, nyelés nélkül. Leírva riasztóbb, mint életben, egyszerűen hiszek benne, hogy a víz nem ellenség, hanem egy izgalmas, és tanulható közeg.
Nagy cumi és lábrajongó, szereti a nagy, lapozható könyveket, a szőnyeg rojtjait, a cetlit, a duplot, a labdát, a zenélő bárányt, a paplant és a cumisüveget. Ha a szemébe süt a nap, vagy fúj a szél, ha zörög a varrógép, vagy túl nagy a hideg, ha meg akarom törölni az orrát, vagy elfogy az ennivaló... és ha kikerülök a képből... nos akkor megmutatja, hogy ő is az ezerszínből válogat.