Három és fél

Nem szoktunk feledik születésnapot ünnepelni. Csak az első feledik olyan nagyszabású, hogy emlegetjük, de még azt sem köszöntjük.
Egy hete történt, hogy Danival pár félmondat váltása után mégis úgy döntöttünk, ezt a mostanit kivételesen emlékezetessé tesszük Mikoltnak.
Nem írtam Mimiről egy ideje, aminek részben az az oka, hogy mióta fülbevalós lett, gyakorlatilag teljesen hátat fordítva addigi önmagának egy merő rejély. Hogy szépen fogalmazzak.
Illetve egyáltalán nem az, hanem sokkal inkább mutatja a gyermekarcát, azt, aki küzd a középső státusza ellen, aki szeretne végre középpontban lenni, aki most fogta fel a lényegét annak, hogy nagycsaládban élni... nem egyszerű.
Amikor megszületett, az első élményem vele kapcsolatban az volt, hű de hangos. A második nagyon markáns pillanat, mikor a kórházban egy napos korában elaludt evés után, én pedig rohantam zuhanyozni, és a lelki szemeimmel láttam, hogy abban a pillanatban ébredt fel, mikor én kiléptem az ajtón, kapkodva, rohanva mosakodtam, majd vágtáztam vissza, ő pedig éppolyan békésen aludt, mint három perccel azelőtt. Elképzelhetetlenül könnyű baba volt, és már nagyon hamar megértettem, melyik sírása mit jelent, ha pedig megtettük amit kért, vége is volt a kesergésnek.
Igazi könnyű baba volt, és maradt kismanóként is ilyen kiszámítható, megbízhatóan jól működő, mosolygós.
Nagyon hamar kapott kistestvért, aminek a nehézségei elől Hanna óvó szárnyai alá menekült, és ez a szövetség minden döccenőnél a rendelkezésére állt. Nekünk ezekben a hónapokban is épp olyan könnyű volt vele, mint azelőtt, még akkor is, ha épp dackorszakában, vagy az igazi kisördög fázisaiban volt. Tudtuk, ő az, aki ha álmos alszik, ha éhes eszik, a többit pedig kezeljük. Kis egyéniség volt ő mindig, aki mint egy kiscica, akkor hagyta magát szeretni, amikor neki tetszett, ha pedig nem, hát senkit nem engedett közel magához. Elfogadtuk hogy ilyen öntörvényű, akiről gyakorlatilag lepergett a szó, a kérést meg sem hallotta, a büntetés mit sem használt az ő esetében. Sokszor éreztem, hogy megfejthetetlen, akármennyire is könnyű kielégíteni az alapvető szükségleteit, a mélyben egy fantasztikusan színes, összetett, kiismerhetetlen lélek lakozik.
Malajziában aztán ő volt az, aki visszaadta Hannának a hitét a világban, támaszt nyújtott, gyakorlatilag habozás nélkül vonult csatasorba, mert úgy érezte, szükség van rá. Akkor láttam először, hogy képes maga elé helyezni mást, és természetesen Hanna volt ez a más. Ő volt az egyetlen példakép, az a személy, akinek a kérését habozás nélkül teljesítette, és volt idő, amikor az út hozzá Hannán keresztül vezetett.
Hazaérve a szövetséges óvodás lett, míg Mikolt itthon maradt, picit lefokozva, kicsit felmentve, de mindenképpen más szerepben, mint addig. Áronnal hamar egymásra találtak, és bár képesek hosszan is eljátszani a legnagyobb békében, ők ketten mégis igazi két kiskakas. Érdekes ezt látni, mert annak ellenére, hogy sokszor kell kimenekítenem egyiküket vagy másikukat a testvérharag tűzéből, rengeteg közös titkuk van, sok olyan játékban partnerei egymásnak, amiket Hanna már nem szívesen játszik.
Mikolt létezése az örök hullámzásról szól. Vannak könnyebb és nehezebb időszakok, amelyknek sem bevezetője sem lecsengése nincs, egyik nap úgy kel, hogy angyalgúnyába bújik és ez tart egy ideig, míg egy nap aztán arra ébredünk, hogy Mimikénk ördögfiókává vált az éj leple alatt.
Az utolsó nagy fordulat a fülbevalójával egyidőben ért ide.
Valószínűleg már maga a lukasztás is ennek az átváltozásnak a része volt, de mint mindig, most sem vettem észre a fordulatot. Azt hiszem nem is lehet...
Az a Mimi, aki látszólag fittyet hányt a hangos szóra, akiről leperegett minden, aki úgy élte meg az érzelmeit, hogy mi úgy hittük el sem jutnak hozzá azok a történések, amik másokból érzelmeket váltottak ki, egycsapásra tomboló hurrikánná változott.
Sír, ha bánatos, ha megbántjuk, ha megbántják, és a legváltozatosabb módokon adja tudtunkra, most jött el az idő, hogy ő legyen a középpontban.
Gyakorlatilag nem visel el semmiféle komromisszumot, ha az azzal jár, hogy ő legyen a második, de leginkább azokra a helyzetekre igaz ez, amikor ő lenne a középső. Olyan szép szimbolikus mozzanatokban is megjelenik az ellanállas, mint pl. a kádban elfoglalt helyére (eddig ő ült középen, most hallani sem akar erről), vagy az úttesten való átkeléskor, amikor nem hajlandó középre kerülni. Ha öltözünk, hangosan kiabál, hogy legyen két első inkább, és amikor alvásra kerül a sor, hozzá kell menni először.
Az első napokban annyira nem volt egyértelmű, hogy mi a cél, hogy úgy éreztem, mintha mázsás súlyokat cipelnék. Mert hiába kérdeztem, kértem, próbáltam közel kerülni hozzá, az egyenes út sosem vezetett célra. Csak ha már kikiabálta magát, csak ha már erőszakkal megöleltem, miközben ő vergődve küzdött minden ellen, amit tettem, hagyta végre, hogy beszéljek, szeressem, oldjam a kínlódást.
Az eddig ki nem fejezett érzelmek robbanva kerültek a felszínre, az arca az ezerszínű még színesebbé vált, de még soha nem láttam ennyire ziláltnak, elveszettnek, kicsinek.
Egy hete ismét fordult a kocka, Mimi az egyik este a dédinél egy babát öltöztetett, én pedig indulni szerettem volna. Automatikusan kértem, kezdjen el öltözni, de már a mondat közben bevillant, hiába pakolgatom a szavakat, haszna nem sok lesz. És miközben mondtam tovább a mondókámat és lefuttattam ennek hiábavalóságát fejben, Mikolt hangja messziről megérkezett hozzám. Mindjárt Mama, előbb felöltöztetem a babát. Megmerevedett a pillanat, olyan régen fordult elő velünk, hogy bármilyen reakció érkezett a kérésemre.
És tényleg felöltöztette és jött, és mikor kértem, hogy miután kivittük a kocsihoz, adja oda dédinek, odakinn újabb kérés nélkül adta át.
Akkor tudtam, valami változott. Hogy a hetekig tartó, kilátástalannak tűnő küzdelem, legfőképpen magammal megérte...
Aznap egyedül vetkőzött a fürdés előtt.
Azóta pedig minden nap a kilencedik születésnapját emlegeti, és még éjjel is képes pontos leírást adni az emeletes tortájáról, amin eper és banán és barack és meggy és szilva... lesz. Hogy a születésnap óhaja összefügg-e azzal, hogy tudja, utána mehet majd oviba, nem tudom, ezt a kettőt sosem kapcsolja össze. Viszont annyira élő a vágy ezekben a történetekben a kizárólagos szeretetünkre, hogy úgy döntöttünk, valahogyan kiemeljük őt a középsőségének elnyomása alól. A legjobbkor jött a háromésfeledik születésnap.
A papa választott neki ruhát, csuparózsaszín lett a kistündér, és délben együtt indultunk matricáskönyv keresőbe, amilyen a Jujinak is van, és amivel pénteken nem sikerült mélyebb barátságot kötnie, mert úgy rohantunk...
Lett könyv is, ami még szép is, és volt pici torta csupagyümölccses (amiről csak a gyümölcs fogyott) és három és fél gyertyával, sőt még virág is jutott. Délben Jutka nagymamával, este Mariékkal "ünnepeltünk".
Már a délutáni alvás előtt azzal jött felfelé a lépcsőn... Mama, olyan jó szülinapom volt.
Remélem sikerült egy kicsit töltenünk a szeretetzsákjába. Nekem mindenképpen tanulnom kell, hogy mindegyikükre jusson minden nap annyi, amennyivel a tankjuk nem ürül, hanem változatlanul teli mindenkor. Legalábbis többnyire.