Napocska

Egy évvel ezelőtt, mikor semmi nem volt jó (nekem sem :):)), sehogy ne volt jó, örökké kézben kellett lennie, és folyamatosan nyafogott, nem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen bejegyzést fogok írni.
Pedig mondogattam magamnak, akkor is, mint most Lellével kapcsolatban, hogy egy év, és sokkal könnyebb lesz. Hogy ennyivel, ezt csak szerettem volna.
Áron márpedig egy igazi kis napocska lett.
Egy örökké ragyogó, brilliáns humorú, édes, szeretetteli kis felhőcske. Hacsak ránézek jobb kedvem kerekedik, hát még ha beszél is... egyszerűen nem tudunk mosoly nélkül elmenni mellette, pedig vannak ma is nehezebb pillanatok, amikor amolyan vagány fiú módjára szór szét, ver le, önt ki. Nos olyankor figyelmeztetem magam, mielőtt osztanám az okosságot, FIÚ.
És bár a lányok mellett dömpernek tűnik, ha fiúk közé keveredünk látom, mennyire finom, mennyire nem érti még a tesztoszteron csoportra gyakorolt hatásait.
Csak figyel és igyekszik kapcsolódni, nekem pedig a szívem nehéz olyankor, mert látom, kap még ő néhányat, mire megtanulja, hogyan használja jól az adottságait. Azokból jutott Áronunknak szépen, és őszintén szólva nem bánom, ha nem a lányokon gyakorlatozik... még így sem mindig elég kooperatív... Mikolttal pedig két kiskakas.
Node visszakanyarodva napsugár lényéhez... Úgy szeretem, ahogy játszik, mostanában sokszor két figurát vesz a kezébe és beszél velük, megállapodnak, gyakran pedig oviba mennek.
Ha nem figyelek, gyakran azon kapom magam, hogy nem tudom eldönteni, Mikoltot, vagy Őt hallottam-e, annyira választékosan, szépen, tisztán beszél. Talán tisztábban is, mint Mimi.
A minap az udvarra menet rendre utasította a kisebbik nővérét... Mimi hagyjál békén, ki akarok menni, nem látod?...
Ma az autóban egymás mellett ültek leghátul, és mint két kisöreg heccelték egymást.
Mimi ne énekelj. Mimi énelek. Mimi figyelj! Mimi, képzeld el :):)
Mikolt nem értett minden szót, és kiabálva kérdezgette: Tessék? :):) Nagyon viccesek voltak, ahogy egyre hangosabban mondta mindkettő a magáét.
A tessék, a köszönöm, a bocsi gyakorlatilag hétköznaposak felénk Áron szájából. Igazi úr, ahogy állt Mariéknál az ajtóban, és nagy szemekkel magyarázta, Nem vagyok útban. :)
Tegnap éjjel álmában megkérdezett: tessék?, majd aludt is tovább. Deszeretem.
Ahogy az illatos fejét is ébredés után, olyan, mintha ráömlött volna valami finom parfüm. Danival folyton találgatjuk, mi lehet az oka, de nem jöttünk még rá.
Folyton mosolyog, folyton csillog a szeme, folyton figyel. Akkora kincs most ez az őszinte jósága, hogy nem győzöm raktározni... meg reménykedem, hátha ilyen marad. :)
A képekhez némi kiegészítő lábjegyzet...
Nagy nehezen sikerült beszereznem egy fiús hálózsákot. Eddig Mikolt hajdani rózsaszínjét hordta, a mivel csak Daninak volt baja, vagy legalábbis megjegyezte, hogy majd annak idején, mikor Áron egy súlycsoporttal felette áll majd, vegyük elő ezeket a hálózsákos képeket, hogy legyen fegyver a meggyengült apai kézben. Értettem a tréfát, meg benne a célzást, lett is kék, autós...
De Áron naponta használ el egy pizsit, különböző okokból minden napra jut nekem kézzelmosás... mára elfogyott a készlet. Helyette Mikolt egyik már kinőtt darabját kapta. Dani öltöztette, én már csak a végeredményt láttam.
Áron büszkén újságolta, mikor megérkezett a mesélős szobába: Józsaszín hájózsákom uan. :)
Ennyit a pillanatnyi nemi sztereotípiákról...
A két utolsó pedig nekem fontos két kép, a kéztartása, ami annyira Áronos, és amit Kornél olyan nagyon szeretne nem látni. A feszülő, szorosan egymáshoz illesztett ujjacskák, és a befelé fordított hüvelyk amik jelzik, Áronunk buksijában még mindig munkálnak azok a csecsemőkori reflexek, amiknek már nem lenne dolguk. Hát majd dolgozunk ellenük... Viszont ami meg nagyon édes, hogy etet. :) Mama tessék, cukoj. A szavak végét felfelé kunkorítva.
És miután megetet, megy a lányokhoz is.
Csak mert ma este nem kapott zsályás kakukkfüvest... inkább eljátszotta, hogy ő ad.
És mind megettük. :)