Ezek ketten

A múltheti sikeres premier után elérkezettnek látták a nagyszülők az időt arra, hogy megismételjék a Balaton nyáron projektet karöltve a két naggyal.
Bár volt egy kis kommunikációs gap köztünk, kedden este fél kilenckor mindenki örömére és füle hallatára elhangzott a lányok részéről is az igenigenigen, engem pedig nem nagyon kellett győzködni, a pillanatnyi szünet a vonal végén csak azt jelezte, hogy keddeste lévén (Dani ilyenkor off) nem láttam még magam előtt a fürdetés-altatás-pakolás hármas paralel logisztikai feladvány megoldását.
Lelle szerda hajnalban fogat növesztett, fél négytől hatig tartott a helykeresése, közben megjártuk a teraszt is, kicsit zavart, hogy már világosodott, meg hogy fél kettőkor keveredtem ágyba aznap... de végül a karúszókon kívül nem is maradt más itthon, és a lányok is elkészültek időre.
Elintegettük őket, és megkezdtük a hirtelenjött vakációnkat immár hármasban, részemről egy erős kettesalával életfunkcióilag... viszont nagy békében és csendben töltve az egész délelőttöt.
Egykor már arra is kapható voltam, hogy Dani biciklijével felkerekezzek a nagymamához ebédelni, az ülésben Áronnal, a hátamon pedig Lellével.
Egyszer majd megkérek valakit, hogy fotózzon le minket így, mert szerintem szenzációs a kép, nemcsak elvetemült. Amúgy ezt azért tudom kivitelezni, mert Daninak akkora a bicója, hogy ha a kormányát fogom állva, akkor az a mellkasomnál van. Szoktam is rajta gondolkodni, hogy hogyan szálljak fel rá. Ettől eltekintve, ha már fenn vagyok rajta, akkor szuperjó tekerni vele.
És akkor a lényeg egy mondatban. Ha csak két gyerekre kell pazarolni, akkor nekem(!!!) annyi energia jut egyre egyre, hogy észreveszek olyan színeiket is, amik nyilván vannak, csak a nagy sokadalomban picit halványabban jutnak el hozzám, mint így. Ezeket pedig észrevéve meg is erősítődnek, és akkorát robbannak, hogy az pl. Pali nagypapának is feltűnik két nap tán. Mondjuk, hogy hogyan kommunikál Lelle a kétnappal ezelőtti énjéhez képest.
Nem ismételgetem magam, de kétgyerekkelazélet felér egy nyaralással.
Viszont.
És erről mindenképpen meg akartam emlékezni.
Nemúgyvanaz ám, hogy bűntetlenül galoppírozunk és közben meg azt gondoljuk magunkról, hogy mennyire nagyszerűek is vagyunk, de nemám. Mert akinek négyet adtak, annak négy van és kész.
És amikor megint négy lesz hirtelen, akkor van csak szükség arra a pihentségre...
Mert visszakapni a négyet kb. olyan (azonkívül, hogy agyoncsókolja az emberlánya meg meghatódik, hogy milynszépédesokosdejóhogyvan), mint mikor a rendszeres, ám kellemesnek nem nevezhető futás kétszer kimarad, és akkor tessen csak hozni ugyanazt a nívót de rögtön.
Hátbavágós.
És még nincs igazán kiforrott stratégiám erre a helyzetre.
Azért szívesen gyakorolom. Nám. :)
Ja és hogy a címről is szóljon... ezek ketten kezdenek összenőni.