Most alszik

Egy ideje itt ülök a nappaliban Lelle ágya mellett és nagyjából 16 másodpercenként ellenőrzöm, hogy vesz-e levegőt, megsimogatom a kis fejét, és aggódom rettenetesen.
A nagy hazatérésben senki sem találta hirtelen a helyét, késő is lett, meg szerettem volna gyorsan mindenki kedvére tenni, hogy Dani alhasson, Lelle kézben lehessen, a lányok pedig érezzék, hogy jó itthon. Áronnak elég volt Dani.
Hanna lent hagyta a kiskendőket, amikkel alszik. Számtalanszor megtörtént már, rendszerint megy és megkeresi őket, ez a megállapodás. Tudtam, hol vannak, és sötét is volt már lent, lekapcsoltam a lámpákat mielőtt felmentünk az emeletre, Hanna pedig fél.
Fogtam hát Lellét, nem túl lelkesen ugyan, de elindultam vele a nappaliba, a kiskonyhába, ami a legtávolabbi pontja a lakásnak a lépcsőtől.
Fáradt is voltam, meg bosszús is, hogy még mindig nincs vége az estének (Mikolt itatóját is vinnem kellett még) és hogy gyorsabban végezzek, nem is kapcsoltam lámpát, az utcáról beszűrődő fény elég általában nekem. Persze, ha nem világosból érkezem...
Egy ideje nyaralunk itthon is, nagyobb a rendetlenség a szokásosnál, de a játszórészen azért általában a helyére kerülnek éjjelre a dolgok.
Ma nem így történt, és egy kirakó lapja kint maradt a parkettán.
Én meg elcsúsztam rajta.
Lelle pedig kirepült a kezemből.
A szőnyegre esett, a hátával és a fejével, nagyjából egy méterről, de nyekkent.
Bár én ütöttem volna meg magam...
Még reptében utánakaptam, de esélyem se volt megvédeni. Szörnyű ezt újramozizni...
Ahogy földet ért, mind a ketten kiabáltunk, meg is ijeszthettem, de egy darabig nem vett levegőt sem, és kicsit el is veszthette az eszméletét...
Rettenetesen megijedtem, jobban, mint mikor Áronnal a kórházban a doktor közölte a koponyatörés diagnózisát.
A fotelben ülve, ölemben Lellével kiabáltam mindenfélét (a rendről, meg az egyedüleznemmegyről, meg a kiskendők természetéről), közben remegtem, és vártam, mi történik, elájul-e, lesz-e sugárbanhányás, figyeltem a szemeit, de semmi nem történt ezek közül, csak sírt keservesen, vígasztalhatatlanul, aminek nem tett jót a kiabálásom gondolom...
Végül Dani kezében megnyugodott.
Mielőtt elaludt volna, még Hannához kéreckedett.
Most meg alszik békésen, én meg aggódom...
Legyen holnap reggel.