És néha van úgy, hogy befogadunk valakit, mondjuk a múltkor Flórát, és akkor öten vannak.
És persze amikor befogadunk, akkor az első kérdés, hogy pont az az ötödik hiányzik nekem? Örökbe nem fogadnék pillanatnyilag, de a vendéggyerekek okozta örömöt jó látni, és tudom, viszont is így működik ez.
Tegnap nálunk volt Szilvi. Már volt itt egyszer, mióta idehaza vendégeskednek, itt is aludt és olyan nagyon jó volt mindenkinek, hogy már akkor megbeszéltük, lesz még ilyen, de gyerekestül. Végül tegnap lett az a nap, és az öröm határtalan volt. Bogi Lellét szerette volna hazavinni, Mikolt szerelembe esett Kristóffal (már megint :)), Kristóf pedig azzal játszott, aki éppen a szeme elé került. Áronnak végre jutott egy nagyfiú. :)
Mire ágyba kerültek, olyan fáradtak voltak, hogy rekordidő alatt aludtak el mind.
És hogy mire jó az ittalvós dolog?
Arra mindenképpen, hogy a régenlátott barátokkal leülhessünk a teraszon, egy pohár borral, és vég nélkül beszélgessünk. Legalábbis addig, míg lefordul a fejünk a nyakunkról.
Szilvinek reggel dolga volt a Moszkva térnél, felnőttes, így a gyerekeket egy kis unszolásomra végül itthagyta. Nem nem hosszan, egy órával az ő indulása után már mentünk is utána.
Így lett átmenetileg hat gyerekem. Néztem, ahogy zsizsegnek a nappaliban, ahogy az utalsó pillanatokat is igyekeznek kihasználni, hogy játsszanak.
Abban azért ma is erősödtem egy kicsit, hogy nem szeretnék hat gyereket. :)
A mai nap újra történelmet írtunk, Mari és Pali még a hétvégén felvetették, hogy elvinnék Hannát a Balatonra pár napra.
Meg kellett hogy rágjam magamban, mert eddig egyszer volt ottalvós éjszakája, az is a közelben, Zánkára meg nem tudok csak úgy átugrani, de végül egészen hamar úgy éreztem, persze, hogy menjen. Azért azt mindenképpen szerettem volna, hogy itthon legyen, amikor Szilviék jönnek, és azt sem bántam volna, ha elsőre egy éjszaka volna a kiruccanás, ami meg persze a nagyszülőknek nem olyan komfortos, mert az út hosszú, a tennivalók meg sorakoznak... És természetesen Mikolt, mikor meghallotta, miről beszélgetünk Hannával, azonnal rákezdett az énismegyek ismételgetésére.
Néhány egyeztető kör után kialakult a végleges verzió, két lány, egy éjszaka, szerdai indulás.
Így történt, hogy Hanna és Mimi (aki egy tündért megszégyenítő simulékonysággal készült, indult), ma fél tízkor elhagyták a főhadiszállást, és megint néggyel maradtam egy időre.
Szilvivel a Millenárisban találkoztam, futólag, mert épp Áront kellett a drótkötéles csúszósra feltennem, ők pedig rohantak a reptérre Ákoshoz. Integettünk, és kettővel megint kevesebben lettek.
Áron és Lelle.
A két kicsike.
Olyan volt az egész napom, mintha egy időutazás volna.
Kétségtelen, hogy a nagyokhoz igazítjuk a kicsiket, aminek következtében hirtelen azt sem tudtam, mit is kezdjek egy kétésféllel, meg egy egyévessel.
Meg az is nagy tanulság, hogy nem lehet úgy kezdeni, hogy van egy harmadik meg egy negyedik, de nem volna butaság. :)
Miután Áron kijátszotta magát a nagyjátszón, megetettük a halakat. Rá kellett döbbennem, Lelle milyen ügyesen szemezgeti egyesével a haleleséget, és egyáltalán nem akart bemenni a tóba, amitől egyébként annyira tartok, ha néggyel vagyok, hogy most először volt merszem kivenni a babakocsiból. Tapsolt örömében... Szegénykém, ilyenkor azért megsajnálom nagyon a kicsiket, akiknek nem jut annyi, ha a nagyok is ott vannak velem.
Elhessegetve: Lelle lesz az a kivételezett, akivel lesz időm kettesben is, ha majd Áron már óvodás lesz.
A kisjátszón összetalálkoztunk ismerősökkel, üres volt a kezem, és nyaralós a hangulatom. Két gyerek (hangsúlyos, hogy négy után) olyan, mintha egyedül lennék.
Pedig azt gondoltam, nehezebb lesz.
Újabb tanulságok.
Ha néggyel vagyok, négyfelé kell figyelni. Még akkor is, ha Hanna már majdnem megbízható.
Ha kettővel, akkor egy kicsivel több jut mindegyiknek, amitől ők egyszeriben angyalokká válnak, gondolom azért, mert érzik, hogy jobban a fókuszban tudnak maradni, én pedig még délben sem vagyok fáradt. :)
A kérdésre, hogy hogy lehet néggyel bírni, ma megszületett a válasz. Úgy, hogy van négy.
Hozzászokva. Gondolom.
Nyilván mindig van min javítani, de most pont ez a szám a mérleg.
És akkor nekem a kétgyerekes lét a nyaralás.
Délután beszéltem a lányokkal, rájöttem, hogy többször kellene telefonon hallgatnom őket, mert az valami leírhatatlanul édes, ahogy csicseregnek ilyenkor. :) Strandoltak, Hanna csúszdázott, jól mulatnak, nyaralnak. :)
Mi pedig délután is játszóztunk, Danival a homokozó szélén ültünk és beszélgettünk, amit egyébként nem nagyon tudunk amúgy.
Az este pedig olyan gyorsan ért véget, hogy igazi hiányérzetem volt, pedig mindent pontúgycsináltunk, ahogy szoktunk. Azért, hamár ilyan nagyon ráértem, megmostam Lelle kétfogát is.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar