Mielőtt a nagyon nagy nyaralásban (amikor igen, rettenetes rendetlenség van a házunkban és semmit, de semmit ami kötelező nem vagyok hajlandó csakúgy megcsinálni, így aztán Áron is ott és akkor pucérkodik, amikor épp olyanja van és ez még csak fel sem tűnik egyébként... :)) feledésbe merülne az a nap, megírom.
Nyaralásból estünk haza, aztán pörögtünk szombaton, vasárnap pedig pláne, mert még aznap este hivatalosak voltunk az ötnap Balaton vendégségbe. Délelőtt ágyrácsot vettünk Áronnak, meg lufikat fújtunk Mikoltnak és rettenetesenfontos apróságokat szereztünk be, délben tortáért mentem, mert a Daubner mégiscsak tud valamit, és mire ébredt a kiskisasszony, már az ajándékok is be voltak csomagolva.
Apropó ajándékok... rettenetesen készült Mikolt erre a születésnapra. Mert ez a nap jelentette neki úgy másfél éve az óvodás státuszának mérföldkövét (már reggel kérdezte, hogy akkor holnap ugye ovi? :)), és mert bízott benne, hogy megkapja amit kért, egy csokis, egy málnás és egy karfétortát, valamint egy esküvőbarbit fiúban, mert az még nincs, illetve egy csipkerózsika duplot, amiben Csének rózsaszín, mitöbb igazi selyemszoknyája van.
Kicsit szelektáltam, amolyan ízlésformáló jelleggel is, és még így is dominált idén a rózsaszín, pedig direkt fehérbe csomagoltam mindent.
Na.
És akkor az érzéseimről...
Akármikor, ha visszagondolok erre a napra, a Monsoon wedding című film jut az eszembe.
A bájával, az egyszerűségével, a csodálatos muzsikájával, a színekkel, és hát - az esővel. És tagadhatatlanul az indiaszeretetem is benne van ebben, de valahogy az a nap különleges volt, aztán még különlegesebbé lett.
Talán azért is, mert a képek elvesztek. Kivéve azt a párat, amit egy másik kártyára fotóztam... Még hétfőn Földváron megvolt, aztán egy nappal később már hiába kerestem.
Mindent lementettem róla, kivéve azt az egy napot.
Mióta a winchesterem tönkrement, egy kicsit másképp élem meg a képzeletbeli képveszteséget, minden fontosabb tökéletesen bevésődik, hátha sosem látom már őket igaziból. Megsirattam persze ezt a mostanit is, de kicsit másképp. Nem dühöngve, csak apránként elfogadva.
A java itt van belül, és bármikor fel tudom idézni a legapróbb részletekig.
Azt, amin Mikolt szalad a kertbe, hogy aztán felmásszon a hófehér ruhában a mászókára kacagva az izgatottságtól, a kitüntetett figyelemtől, ahogy a család minden tagja csak rá koncentrál.
Azt, amin magához öleli a balettos kirakót, miközben azt kiabálja, pont ilyet akartam!!!
Azt, amin Pali, Peti és Dani csak hátulról látszanak, a kezük éles, és ez a hat kéz tökéletesíti azt az ajándékot, amit Pali készített. Egy kerti kötélpálya ennek a mintájára, de sokkal szebb és a szívemnek ezerszer kedvesebb Mimi madárformájú verziója.
Azt, amin Áron suhan, a háttérben pedig minden elmosódott.
Azt, amin a Dédi fogja Lellét, aki gyíkként tekeredik ki az öléből, de Pali tartja, hogy le ne essen.
Azt, amin Mikolt befogja a szemét, mert Dani a tüzijátékot gyújtja épp a tortáján.
A málnás torta, amit recept nélkül formáltam a magam ötlete alapján, és szerintem az elmúlt évek legjobbika lett.
Mikolt arca, ahogy dühöng, mert Áron megelőzte a gyertyafújásban.
És azt, amin Mimi egyesével grimaszolva eszegeti le a málnát a tortáról.
Amitől pedig végleg emlékezetessé lett a nap, az a hatalmas vihar.
Mint mindig, most is kertben ünnepeltünk, és Lelle születésnapja sem volt elég nekem, hogy elengedjem a vágyat erre a kinti nagyasztalos, sütögetős nagycsaládos megemlékezésre vonatkozóan. Annyiban finomítottunk, hogy ezúttal nem volt elhúzódó sütögetés.
A torta előtt volt egy kis közös esetbéd, és már majdnem a végére értünk, amikor a kertvégében megjelent az első fekete folt az égen.
Dédi megállás nélkül kántálta, hogy menjünk be én pedig kitartóan csitítgattam, hogy a gyertyafújást még a vihar is megvárja.
Énekeltünk, elfújta, aztán mindenki kezébe kapott amit ért, és pár perc alatt fedél alatt volt minden.
Az utolsó poharat hoztam be, mikor beléptem az ajtón és leszakadt az ég.
Hogy ezek a képek mégis megmaradtak, annak nagyon örülök. Olyan nagy és olyan szép lett ez a kislány...
Mikoltom, édes bogár, Isten éltessen sokáig!!!
Tidak ada komentar:
Posting Komentar