Nem vagyok hajlandó szakszöveget írni, bár a pszichológus másik felem, aki nálam sokkal járatosabb a kognitív tudomány világában már kijavított, mikor azon örömködtem, mi mindent tud már a világról ez a ma született kis szöszke...
Márpedig a lényeg, hogy szemmel látható változásnak vagyunk tanui, és ez nemcsak hogy örömmel tölt el, de általában mélyen meg is hatódom. :)
Szerettem volna minddel jelelni, de mint ahogy a mosható pelenka, ez is kimaradt az életünkből. Lelle tudja, hogy az a nyelv, amit ő beszél, egyelőre nem elég szofisztikált ahhoz, hogy pontosan és gyorsan az értésünkre adhassa az aktuális igényt, ezért kiegészíti az emm, amm, mamm szavait. Például megfogja az arcom és arrafelé tolja, ahol a látnivaló van.
Vagy odajön a székemhez, nekifeszülve tolja az egyik kezével, a másikkal meg a nadrágomat rángatja, hogy induljak, mert dolgom van :).
Áron hanyagul ledobott nadrágját magához öleli, ammog egyet csendben, aztán feláll vele, és elindul megkeresni Áront, messziről kiabálva neki, és lengetve a gatyát. Nagyon szeretem ezt a kis gondoskodó hangoskodását.
A legmeghatóbb.
Aligtíznapos ikereket látogattunk a minap. Egy járókában aludtak, mikor megérkeztünk, a szülők hálószobájában, megnéztük őket, gyönyörködtünk, irigykedem picit :), aztán kimentünk a nappaliba beszélgetni. Lassan lement a nap, és az egyik ikrecske, Liza nyugtalankodott, a mamája pedig áthozta a nappaliba megetetni.
Lelle addig tornázott, míg sikerült olyan közel kerülnie, hogy a csepp kezet megsimogathassa. Párszor végigjátszotta ugyanúgy ugyanazt, aztán elindult kifelé a nappaliból, be a hálóba.
Utána mentem, már a sötét szoba közepén álldogált, nyújtotta a kezét, vegyem fel, és a kiságy felé irányított, ahol az iciripiciriÁron aludt.
Lelle megsimogatta, lekérte magát a földre, és trappolt is kifelé a nappaliba, Lizához.
Mondom, nem szakszövegelek, csak a döbbenet... Emlékezett... felismert. Szerintem ez fantasztikus.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar