Drága kislányom!
Két évvel ezelőtt épp elaludtam, gyanítva és várakozva. Egy éve pedig ugyanígy itt ültem a gép előtt, és írtam mindazt, ami történt veled, velünk abban az évben. Most, ha visszanézem ezt az elmúlt egyet, újra csak azt tudom írni Neked, hihetetlen. Az idő múlása, a fejlődésed, a változás kívül belül, és a csoda, hogy vagy, velünk, mellettünk. Önálló lettél, sok foggal, hosszú hajjal, csillogó, huncut tengerkék szemekkel. Kisgyerek lettél, kislány, testvér és egyben kicsi és nagy...
Ma este, amikor az ölemben ülve vártuk, hogy elaludj, elképzeltem, ahogy a pocakomban voltál, és megszültük egymást, hogy icipici voltál, és tágra nyílt szemmel néztél mindent, ami körülvett, hogy szoptattalak, hogy kendőben hordtalak, hogy fogtam a kis kezed, amikor sétálni kezdtél, hogy láttam mindent, ami az első volt az életedben. Eddig... És elfogadom, igyekszem elfogadni, hogy egyre nagyobb leszel, egyre önállóbb, és elrepülnek ezek a hónapok, és egyszer csak igazán nagy leszel, amikor már nem leszek melletted minden elsőnél.
Tanítasz engem. Megmutatod, nagyszerű ez is, az is. Szeretlek, és igyekszem ezt jól tenni.
Isten éltessen sokáig, járd az utad, és mutass még sok csodát!
Mama
És hogy ha szeretnéd, ezt is elolvashasd majd, így születtél.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar