Még gyorsabban...

Már Mikoltnál is meglepő volt, ahogy gyorsul az idő. Áronnál észrevétlen történnek az újdonságok, ha nem figyelek, maholnap a diplomaosztóján csücsülünk... Igyekszem hát minden pillanatot mélyen a szívembe vésni, és amennyire engedik a körülmények, le is írom. (írnám lelkesebben, de jelenleg pl. a számítógépünk adta meg magát... :) az angyalok pedig már elreppentek, így újat kérni nem lehet...)
Áron szépen gömbölyödik, még mindig a szopi a legfőbb tevékenysége, ha tehetné, szerintem éjjel nappal ezt a foglalatosságot gyakorolná. Ha épp nem szopizik, akkor a legszívesebben kézben van, a legjobb, ha a cici az orra és a szája közötti édes kis gödörben van.
Sokat mosolyog, sőt széles, hangtalan, majdnem kacagást is láttunk már tőle.
Pár napja, szám szerint ha jól emlékszem három, észrevette a kezét, azóta ha a látóterébe kerül, figyelmesen nézegeti. Nő a szempillája, ha így folytatja, akkor a lányok nyomdokaiba lépve seprűi lesznek, fekete és sűrű. Ma délután pedig leesett a köldökcsonkja is, ezzel újabb lépést téve a csecsemőkor felé.
Tegnap volt hajmosás, ma pedig körömvágás. Az elsők.
Néha hason alszik, leginkább az oldalán, éjjel mellettem, nappal kézben, kanapén, kiságyban.
Voltunk már sétálni is, autózni is sikerült az ünnepek alatt, mindent Áronosan, békésen visel.
Dani tegnap a levegőre készülve (plusz 10 fokban muszáj volt kimennünk, pedig milyen jó lett volna a zimankóban bentről nem kivágyakozni, csak élvezni az új játékokat, a gyerekeket, a finom sütiket...) azt találta mondani, hogy nem is meri hangosan, de kellene neki ebből a gyerekből még egy ilyen... Nem csodálom, én sem tudok betelni vele...