Mimi egy órával az elalvása után hangos kiabálós sikítással ébredt, illetve csak kiabált, mert közben csukva volt a szeme. A karomban megnyugodott valamelyest, de végül Daninak ki kellett vinnie Hannát a miágyunkba, hogy mindenki alhasson.
Mikolttal a kuckóba telepedtünk, ahol fel fel sírt, de ha megsimogattam, azonnal megnyugodott.
Végül kisebb helycserékkel megoldottuk azt a logisztikai kihívást is, hogy az egyik szobából hogyan érjek át, ha Áron hív, a másikba, ha közben Mimivel a karomban figyelem, hogy rosszabb-e vagy jobb az állapota.
Egész éjjel lázas volt, sokszor felsírt, keveset aludtunk, szerencsére Áron rendkívül közreműködőnek bizonyult és csak egyszer kért cicit a sok helyett.
Reggel összetörve ébredtünk, mindannyian.
És mert Mikolt lázasan ébredt, úgy döntöttünk, elvisszük orvoshoz. Dani taxival ment dolgozni (harmadszor a héten... kicsit kezdem érezni az autó hiánya okozta poliplényem defektusát), így néhány életmentő étel elkészítése után majdnem délben sikerült is elindulnunk.
A környékről, ahol élünk talán már esett szó, hogy kényelmes élet ez (persze nem három manóval és egy pocakkal gondolom, de még úgy is), mert tíz percnyi gyalogtávolságra gyakorlatilag minden megtalálható, közte a fogorvos, és az általános orvosi rendelő is.
Az, hogy az az orvos, aki épp rendelt maximálisan szimpatikus volt, nagyjából hab a tortán. Nem hittem, hogy azon kívül, hogy diagnosztizál egy vírust, fertőzést, bármit, még szót is értek vele, leginkább a gyógyításról alkotott világnézetemmel kapcsolatban.
Tévedtem. Egy fiatal, roppant szimpatikus indiai orvosba "botlottunk", aki halk szavú, de kellemesen határozott volt, megvizsgálta Mikoltot, akinek be van gyulladva a torka. Gondolhattam volna... (később visszaidézve az egész azzal kezdődött, hogy kiabált az autóban két napja, hogy fáj a torka... és tényleg)
Antibiotikumot adott, mondtam neki, hogy én még sosem adtam a gyerekeknek antibiotikumot, és most sem fogom holnapig, amikor normális esetben hatni szokott a homeopátia. Teljesen emberi módon reagált, megbeszéltük, hogy három nap lázig ő is várna, a torokgyulladás miatt aggódott csak kicsit és mérsékelten. Örültem, hogy nem küld el azonnal, hogy a homeopátiával jövök, sőt, felcsillant a szeme, hogy nálunk is van.
Aztán még végigkérdezte a gyerekek oltásait, megmutattam Mimi könyvét, amit utolsó pillanatban még bedobtam a táskámba, megbeszéltük, hogy Áron itt fogja megkapni a 15 hósat (ami ugyanaz, mint odahaza, csak itt 12 hósan kapják), sőt ők keresnek majd telefonon. Az ajánlott oltásokra is kitértünk (otthon elég nagy ellenállás volt a család részéről, amikor úgy döntöttem, egyelőre nem kapnak semmit), végül megkérdeztem, ő a sajátjának adna-e hepA-t, Perevnart, Neisvacot (részben a család megnyugtatására is írom, itt ugyanazok az oltóanyagok vannak, mint otthon, ráadásul a protokoll is teljesen egyezik), amire azt felelte, Nem! Ebben maradtunk, egyelőre a mieink sem kapnak semmit, csak a kötelezőket.
Az augmentint és a másik lógugást a távozáskor kis zacskóban meg is kaptuk (itt nem kell külön sorba állni a gyógyszertárban) fizettünk 60 ringitet, és eljöttünk. Örülök, hogy elmentünk, örülök, hogy újra megbizonyosodtam arról, jó helyen lakunk, és megnyugtató, hogy ilyen orvost találtam. Mégha nem is homeopata. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar