Nem volt terv, valami parkot keresett volna, miközben mind jól tudjuk, hogy ez itt nem így megy. Sokadjára kerül elő ez a téma, és tényleg nagyon fura ez a jellegzetesség, mert bármilyen eddigi nagyvárosban azért el lehetett indulni akár gyalog, akár tömegközlekedéssel, és egyszercsak kisvárosibb részre bukkantunk, vagy egy parkba, de itt egészen más a helyzet. Nade nem erről akartam szólni...
A Batu Caves felé indultunk, talán nem is véletlenül.
A héten csütörtökön nemzeti ünnepnap volt, a hinduk egyik nagyszabású fesztiválja okán. A leírását itt lehet elolvasni, röviden az egyik istenüket, Murugát tisztelik meg ezzel a hihetetlen ünneppel.
A múlt héten Devivel nagyon sokat beszélgettünk erről, már amennyire két nem anyanyelvű eszmét tud cserélni vallási kérdésekről. :) Nagyon érdekes volt hallgatni valaki olyat, aki szintén részese ennek a hitnek, ünnepel, bár nem a legfanatikusabbak közül való. Hat évvel ezelőtt, amikor itt jártunk, borzongással néztem végig a barlangban kiállított képeket a kavadit (kisebb vagy nagyobb horgokat akasztanak a hátukba a zarándokok, amit egy barát vagy rokon egy kötéllel ráadásul vissza is tart, így vonulnak végig azon a hosszú úton, ami a belvárosból a barlangig tart...) viselő emberekről. Akkor nem hittem, hogy valaha közöm lesz még egyszer ehhez az ünnephez.
Devi azt mesélte, hogy erre az ünnepre mindenhonnan ideutaznak a hinduk, az ő szingapúri testvére is el szokott jönni, együtt van a család, és a négy nap alatt csak vegetáriánus ételeket esznek, imádkoznak, mert úgy hiszik, aki ezen a négy napon kér, az meg is kapja azt.
Az ünnep előestéjén egy menet indul a belvárosból valamikor éjfél környékén, és másnap délután kettőkor érnek a barlanghoz, ahol az isten hatalmas aranyozott szobra áll. Abból a templomból hozzák a kisebb, de drágakövekkel kirakott szobrot, ahol olyan szívesen időztünk.
Az első két nap a szertartásoké, sokan leborotválják a hajukat, férfiak, nők egyaránt (ma amikor parkolóhelyet kerestünk, a felüljáró alatt alkalmi borbély dolgozott, a négy műanyag szék körül sok sok fekete hajkupac. Tetszik nekem ez a fajta naturalizmus, ahogy a szakrálist megélik a hinduk.
A második két nap pedig egyfajta örömünnep, vásár veszi kezdetét, van itt körhinta, kirakodóvásár hennafestéssel, étel és italosztás, és közben hömpölyög a tömeg, az igazán vallásosak fémedényben tejet hoznak és sárga ruhát viselnek, de rengetegen jönnek csak imádkozni is, vagy turistaként részesedni ebből a színes kavalkádból. A belinkelt cikk szerint 800ezren látogatnak el ebben a négy napban a barlanghoz.
Devi azt javasolta, ha szeretnénk, akkor szombat, vagy vasárnap estefelé menjünk, mert a gyerekekkel a hatalmas tömeg kicsit sem vonzó, ráadásul elég nehéz a parkolás is. A szertartásokra a kicsikkel nem is mentem volna, azt hiszem elég ijesztő a teleaggatott emberek látványa, még felnőtt fejjel is...
De ma este végül mégiscsak odavonzott bennünket valami, és bár valóban nehezen találtunk parkolóhelyet, végül sikerült, és azt hiszem megérte. A vásári forgatagon túl a hindu templom befogadó közege mindig nagyon erős hatással van ránk. Valamiért a "indiániak" ahogy Hanna emlegeti őket az a népcsoport, akiken azt érzem, a helyükön vannak, ősi kultúrájuk biztonságot ad, a külsőségeket szépnek látom, mint a nők ruhái, a férfiak kedvessége a gyerekekkel, és a családjukkal egyaránt. Mindig megfog mindannyiunkat a színesség, a nyugalom, de egyelőre ennél több magyarázatot nem tudok, és cseppet sem jelenti ez azt, hogy hindu szeretnék lenni.
Itt nem zavar, ha óriás a tömeg, soha nem félek közöttük, nem idegenkedem a közelükben lenni.
Egy órát maradtunk, a lányok kaptak egy egy kis hennavirágot a kezükre, féltve tartották, nehogy lejöjjön :), megnéztük a kis tavat a Shiva templomból, megcsodáltuk a szárikat, aztán Dani nyakában Mikolttal, a hátán Áronnal, én pedig Hannát a babakocsiban tolva visszaverekedtük magunkat az autóhoz, szerintem legalább akkora látványosságot nyújtva ezzel, mintha kavadit vittünk volna.
A fényképezőgép otthon maradt... a telefonommal készült néhány kép, majd igyekszem feltölteni.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar