A műciciről

Elnézést a naturális címért...
Féltem.
Nem is alaptalanul.
És ráadásul tudtam, hogy nekem lesz igazam... és nem amolyan önbeteljesítő jóslat okán, hanem mert ez egyszerű fiziológia. Ha szív, lesz, ha nem szív nem lesz. Egyszerű.
A készülékben nincs hiba, ez már kétszer bebizonyosodott. Hanna után sikerült is elhinnem, hogy nem a képtelenségem az ok, hanem mert minden gyerek más. Van, amelyik annyira cicifüggő, hogy sem a mennyiség, sem a minőség nem érdekli, csak függhessen.
Ez Áron, akivel életemben először megtapasztalhattam azt a jó érzést, hogy bármennyi lehet, meg tudom etetni, és jól is lakik. Akárhányszor, bármilyen gyakran.
Lelle más. Cumi, és most már cumisüveg függő is.
Azon az éjszakán, amikor a fáradtságtól fejbeverten aludtam, míg Dani háromszor megetette Lellét, én kaptam is, meg veszítettem is.
Azóta (nagyjából) Lelle éjjel hallani sem akar egy lomha ciciről, ha lehet kiegyensúlyozottan is folyó kánaánnal éhet csillapítani. Megértem...
Csakhogy az éjszakai rutinnak nappalra is meglett a böjtje, a tej egyre kevesebb lett, és Lelle is egyre türelmetlenebbé vált. Olyannyira, hogy a héten már a nappali négy evészetből kettő volt csak szopi, és hiába is fejtem (hogy én ezt mennyire nehezen viselem... a nyúzást, a küzdelmet, a kilátástalan igyekezetet) látványosan csökkent a mennyiség.
Hiába próbálom magam meggyőzni, hogy nem a világvége ha tápszert kap majd, tudom, nem fog menni. Ha más lenne az ok, akkor igen. De hogy hagyjam, hogy Lelle a könnyebbik utat választva megfossza magát valami olyantól, ami amúgy a rendelkezésére állnak, annak nehezen adok zöld utat.
Tegnap eljutottunk odáig, hogy egy doboz tápi már elfogyott, és vettem egy másodikat és egy harmadikat is, berendezkedve arra, hogy ez mostantól így lesz...
És miközbven bosszankodtam magunkon, meg sírtam egy sort, az jutott eszembe, hogy Lelle műcicifüggő.
És hogy mekkora ereje van a szavaknak... :)
Még este vettünk egy pár bimbóvédőt, alias műcicit, és a következő evésnél a cumisüveg helyett így tálaltam a tejecskét.
És működött!!!!! Lelle eleinte bosszankodott (mint ahogy szokott, már magától a póztól is rosszul van), de az újdonság okozta kíváncsiság, az ismerős szilikoníz :), no meg a (nem fogok ebből hiúsági kérdést csinálni, Lelle esetében semmiképpen sem... ) cumimérretűre nyúlt cici mégis fogva tartotta, ami épp elég volt ahhoz, hogy kitartóbban szívjon, mint valaha.
A tejecske pedig (ahogy kell) elindult, egyszer, aztán kétszer... és végül Lelle jóllakottan elaludt. A gumicsével a szájában. :):)
Ennél jobb érzést, meghatóbb látványt nem is kívánhattam volna.
Azóta pedig... ma egyszer tettem fel a segítőt, de egész nap szopizott csak, és úgy tűnik, jól is lakott.
Annyira, de annyira szeretném nem elkiabálni...
Végülis lassan elkezd majd kanállal is enni. :) Épp ideje volt rájönnöm a megoldásra...