Visszakanyarodva a lényegesekre

A gyerekekről mostanában kevesebb szó esett, pedig ezerszám ontják a témát.
Ezért most egyesével bepótolom a majdnem egy hónapnyi elmaradást, ne hiányozzon semmi fontos, hiszen igazából az ő emlékeik lesznek majd ezek a bejegyzések...
Míg én sokszor azon kapom magam, hogy hiányolom a meleget, a friss gyümölcsöt, a 12 órányi napsütést, egy egy apróság helyreráz, és olyan jó, hogy tudom, ha most ott lennénk, akkor ezek az apróságok nem lennének... sőt ott azon sopánkodnék, hogy milyen nagyon jó lenne itt. :) Az örök elégedetlen...
Most épp Hanna az, aki rendszeresen megerősíti a döntésünk helyénvalóságát, mindjárt a körömrágással illetve annak leépülésével példálózhatnék. Merthogy Hanna már egy ideje csak az egyik körmöt rágja, ha egyáltalán, és nem először fogjuk levágni mind a tizet. Mennyire aggódtam, és milyan igaza volt mindenkinek, aki azzal bíztatott, hogy elhagyja majd, ha a lelke megbékél. És valóban. Jó látni, hogy ő is örül a sikernek, és büszkén mutatja az ismerősöknek is a kezeit, ha éppen eszébe jut.
A másik, hasonlóan örömteli dolog a rajzolás. Odakinn egyáltalán nem volt lehetőségük szabadrajz gyakorlására, és mert én ebben nem vagyok túl ügyes, otthon se nagyon rajzoltunk. Az első igazi komoly alkotás az az autó volt, amit egy grafittal skiccelt fel egy szakadozott fecnire, és azóta is nagy becsben őrzöm a dobozában.
Hogy mennyit fejlődött pár hónap alatt, az számomra lenyűgöző. Nem vagyok elfogult, csak látom, hogy az ovi hatására elkezdett felzárkózni a korosztályához, és gyakorlatilag minden nap hoz haza valami értékelhetőt.
A két kedvencemet meg is mutatom, az egyik egy karácsony előtti alkotás, amit Bazsinak készített. Egy mozdony vonatokkal, és az ádventi kalendárium logikájára minden vagon négy ablakból áll, ezeket naponta egyesével lehet kiszínezni. Legalábbis Hanna használati útmutatása szerint.
A második története annyi, hogy a dadus néni január végén elmegy az oviból, és az szmk azt találta ki ajándékként, hogy minden gyerek készít egy rajzot, arra egy fényképet ragasztunk, és egy lefűzhető mappában összegyűjtve átadjuk majd.
Kértem Hannát, rajzoljon valamit, ő egy ideig gondolkodott, majd felkiálltott, megvan, és nekilátott. Néhány gondolatnyi segítséget kapott, hogy ne legyen üres egyetlen része sem a lapjának, és végül egy délután alatt el is készült vele.
A rajzon Mimi és ő látható az ovi udvarán egy nyuszi társaságában, aki a körtefa mellett ül a bokor tövében.
Mikor készen lett, összehajtotta :) de talán ez sem von le az értékéből. Számomra legalábbis nem. :)
Egy hete fordult elő először, hogy arról mesélt, hogy álmodott. Hogy ennek az volt-e az apropója, hogy előző nap Daninak meséltem a saját elég rossz álmomról, amit ő is hallott (jóideje nem álmodtam (azt hiszem nem volt rá elég időm éjjelente)... talán, de amit elmesélt, az olyan tipikus gyerekálom volt, hogy engem meggyőzött. Egy autóban ültünk és a nagymama nem tudta megállítani, és a lejtőn egyre gyorsabban gurultak lefelé.
Mióta szó volt erről, Mikolt is előszeretettel meséli, hogy ő is ugyanezt álmodta :).
Végezetül pedig egy kedves szófordulata... rátalált a tehát kifejezésre, és gyakran használja, természetesen a legviccesebb helyzetekben. A minap mesélte:
- Kimentünk az udvarra... (hatásszünet), tehát kimentünk az udvarra ... és fűzi tovább a szavakat, a sárról, meg az unalomról. :)