Újévi köszöntő...féle

Az idei szilveszter kudarcba fulladt.
Már ami az esti, felnőtt program részét illeti.
Azt hiszem annyira elfáradtam az év utolsó hónapjában, és annyira megterhel az a fajta egzisztenciális szorongás, amit Lelle táplálása miatt érzek, élek meg, hogy erre az utolsó napra nemigen maradt belőlem más, mint egy zilált, fonnyadt lufi.
Volt már ilyen, innen szép a felemelkedés. :)
(Van egy tavaszi csokor az asztalon, Dani hozta, engesztelésképpen, ő nem tudja ugyan, hogy miért is kellene, én igen... :), a virág mindenesetre tartja bennem a hitet, lesz még tavasz, sőt előbb utóbb ideér.)
Blankáéknál voltunk délután, este, örülök, hogy eljutottunk, és öröm volt látni, ahogy a picike lakásban is mennyire jól elfértek egymás mellett a gyerekek. Töltődtem, semmi más nem hiányzott ebbe a délutánba ezen kívül.
Aztán este a fektetés millió aprósága, a petárdák durrogása, önmagam elviselhetetlen tüskéssége mind mind azt visszhangozták, hogy semmi értelme elindulnunk, mert bár volt egy meghívás, mégsem tudtam magam összekaparni annyira, hogy elhiggyem, ez a legjobb most nekem.
Danival volt egy szóváltásunk, mert szerinte rámfért volna a kimozdulás, bennem az utolsó pillanatig billegett ez, végül hazamentek a nagyszülők, ami miatt még cudarabbul éreztem magam, hiszen egyáltalán nem volt fair ez így...
Sőt, miután kiderült, hogy egy kisebb, bensőséges háziücsörgés lett a nagyobb, idegen társasági élet helyett, elsírtam magam, meglehetősen nyomorultul ért az éjfél... és még telefonálni sem tudtam, de abban a pillanatban talán nem is történhetett volna ideálisan semmi sem.
Mára sem lett jobb a helyzet, hajnalban aludtam csak el, és ha lehet, még ványatagabbul ébredtem négy óra alvás után.
Megfordult a világ párszor, aztán estére, mikor a dédinél jártunk, már egészen felmelegedett az elgyötört bensőm is, aztán átmentünk Dani szüleihez, részben bocsánatot kérni, részben újévet köszönteni, vacsoráztunk, beszélgettünk, és végül a pezsgőspoharak koccanása, és a gyerekek csillogó szemei, ahogy követték a buborékokkal teli üvegkelyheket, feltöltöttek.
Annyira legalábbis mindenképpen, hogy várjam, hogy hazaérve kibontsuk nekik is a gyerekpezsgőt.
Azt hiszem nekik az egész újév leginkább a koccintásról szól. :)
Iszonyú édesek voltak, ahogy várták, durran-e a dugó, ahogy sorban álltak és tartották a színes, apró, talpas poharaikat, aztán ahogy ötször egymás után koccintoltak, és kívántak egymásnak nagyon komolyan Boldog Új Évet. :)
Aztán még és még és még... :)
Hát akkor ezekkel a képekkel magam is beállva a sorba, most utoljára kívánom Mindenkinek a Legjobbakat!