Elképesztő belegondolni, hogy lesz egy ilyenje, és ha kimondom, mesélem valakinek, mindig mosolyognom kell, olyan komolyan hangzik.
Természetesen az is, én pedig rettenetesen kíváncsi vagyok, mit tanult ez alatt a fél év (jóó foghíjjas volt ugyan, de mondjuk netto 7 alkalom belefért október óta) alatt. Minden alkalommal ragyogva meséli, miket csináltak, Lili néni, vagy ha helyettesíti Flóra néni úgy hiszem az egyik legjobb választás volt, vagyis ha korrekt akarok lenni, akkor öröm, hogy beléjük boltlottunk épp. (Ha arra gondolok, hogy Hanna Malajziában balettozik... nos akkor még jobban örülök annak, hogy itt vagyunk)
Lili néni módszere olyan, mint a vattacukor. :) Édes is, meg ragadós is, minden bizonnyal a sok habcsók között van némi szirup is, de ennek már csak így kell lennie. Imádom, mikor Hanna idehaza tanítgatja a kicsiknek, hogy "lép-lép-hattyú". :)
Várjuk a napot, és drukkolunk, hogy el is jussunk mind.
Mert ez az a rúd, és reménykedem, hogy tényleg elfordul más irányba, mondjuk meg se álljon az északi sarkig (elnézést kérnék a jegesmedvéktől...).
Sorravéve a gyereksereget.
Hanna kedden lázasan ébredt, egész nap aludt, telefújt egy jóadag textílzsepit (óvjuk a földünket... bár a zöldülőbe mostanában el sem jutok :(), de szerdára sokkal jobban volt már. Amikoris Áron ébredt lázzal, ő is aludt egy napot, és estére ismét lázas lett... Még aznap éjjel Mimi sikítva kelt, hogy fáj a pisilés, meg viszket a mindene, így aztán szerdán Peti és Pali jöttek segíteni, Peti fuvarozta a beutalót, és a gyűjteményt is a Jánosba (igen büszke vagyok Mikoltra, aki képes volt középsugaras reggeli elsőt pisilni, kifertőtlenített üvegbe!!!), majd Mari elhozta délután a leletet, ami negatív.
Ennek nem tudom, hogy örüljek-e, mert ha így, akkor csak a meggyötört lelkére tudok gyanakodni, amivel legalább annyi tennivalóm van, mintha a teste volna elgyötört... Így hát igyekszem türelmesebb, megértőbb, még szeretettelibb lenni, nem mondom, hogy könnyű a dolgom...
Lelle pedig, mióta szilárdat is eszik, olyan popsisebet produkál, mint aki mezítelenül csúszott volna végig egy érdes felületen. Elkeserítően nem gyógyul, ellenben hólyagos és nedvedzik. Szabadon kellene lennie, de ebben a kevés fokban ez nem ideális. Hogy neki is folydogál az orra, már fel sem tűnik. Az viszont nagyon is, hogy a megváltozott evészet megváltozott emésztéssel is jár, vagyis ő a második számú sikító, aki éjjel is felriad, és fájdalmasan nyom (van valakinek használható megoldása erre?), miközben hangosan zokog. Hullaként is megszakad a szívem a kínjait látva...
A balett program pedig igencsak vonzó, és ha egyébként nem tennék meg mindent a gyors gyógyulás reményében, akkor ez biztosan erős incentív volna, így aztán hatványozottan igyekszem, aminek a vége persze a kipukkadásom...
A mindennek megfeleni vágyás mostanra remegő lábakat, enyhe zsongást és égő szemeket eredményezett. A héten elkezdtem iskolába járni, hetente kétszer, vagy háromszor megyek, főképpen este (ezért minden hálám Daninak (és az esetenként segítőknek), aki vacsoráztat, fürdet, előtte meg játszik, és énekel, és diát vetít), és hiába érek haza a fektetésre, a fejem még máshol jár. Nagyon jó, hogy végre használom az agyamat is, iszonyú régóta vágyom erre, de belátom, a fizikai és szellemi kimerülés egyben igencsak vicces tüneteket produkál.
Például annak a mérlegelésnek a hiányát, ami arra vezetett, hogy ma reggel előbb Marival meg a néggyel elzarándokoljunk az ortopéd orvoshoz, akihez Kornél küldött (hiába gondoltam én azt, hogy ez nem fog menni ilyen állapotukban... Gizella igencsak erős érdekérvényesítő képessége hatásosnak bizonyult, és a józan eszemmel ellentétben (csak mert másfél hónapot kellene várni egy újabb időpontra, ami Lelle és Áron esteében lehet hogy kritikus... (Hanna gerince enyhén ferdült, Áron lába picit korrigálni való, Lelle csipeje tökéletes, ahogy Mikolt mindene is az (Mimi is mezítelenre vetkőzött, milyen már, hogy ő kimarad...)))), majd miután ki és bepakoltuk, le és felöltöztettük mindet (ez már önmagában kimerítő ugye...), elszáguldottunk a Heim Pálba, hogy Lelle popsiját szakavatott és ingyenes szemek vizsgálják (szemben a sokezres doktornéninkkel), fittyet hányva a majdnem másfél órás várakozási, vizsgálódási, majd receptkiváltási időre, ami úgy ketyegett, hogy nálam nem volt enni és innivaló, itthon pedig nem volt ebéd.
Megoldottuk, haza és szétestünk.
És akkor most minden erőmmel (ami még van, mert mára nekem is eléggé megroggyant az amúgy is ingadozó egészségi állapotom) arra fókuszálok, hogy mindenki a lehető legjobb formájában pompázzon holnap. Upsz... még kellene egy nájlonharsinya és egy vastag, fehér zokni. És én még tütüt akartam csinálni...
Kép innen
Tidak ada komentar:
Posting Komentar