Nos a hó ideért

Vártuk egy ideje, és még reggel is kétségeim voltak felőle, hogy megérkezik. Pedig a tegnap esti szegedi felvétel elég meggyőző volt, és Szeged sincs olyan messze... Mégsem volt elég egy éjszaka, és nyolckor csak mosolyogtam azon, hogy mennyire megbízhatatlan az előrejelzés. Szerencsére nem harangoztuk be a gyerekeknek, így mikor elkezdett mégis szemerkélni valami fehér, az ablakhoz tapadva figyelték, ahogy egyre világosabb lesz az udvar, és lassan eltűnik a fáramászáshoz bekészített piros libikókájuk is.
Madarak bezzeg nem jöttek, nem elég mély még az a hó...
Pergett a délelőtt, a maga szombatféle módján, leginkább ki a kezünkből (hogy lesz ebből jövőre időresíelnijárás...), és jólesett figyelni az egyre erősödő havazást, meg a gyerekeket, akik boldogan hintáztak idebenn a melegben.
Mostanában az a legmókásabb, ha a tündérhintára ketten, vagy hárman ülnek. Hanna legalul, egy vagy két testvérrel az ölében. Egészen erős, jó sokáig bírja, pedig Áron még rá is áll a combjára, amit Hanna hangos kacagással jutalmaz. Nekem nem lenne kényelmes, de ők szeretik. :) Nem elhanyagolható persze az sem, hogy így tudják magukatr hajtani is, amit egyedül még egyikük sem... vagyis Hanna a napokban egyszer kétszer már mintha ráérzett volna.
Majdnem dél lett, mire összeszedtük magunkat, és kimentünk végre a kertbe. Minden évszakban szeretem ezt a részét a háznak, a lakás meghosszabbítása ez, egy egész játszótér. Én még lapátolni is szeretek, közben meg megállva gyönyörködni a farakás melegségén...
Ma Dani tolta el a havat, segítséggel :). Mind szeretett volna lapátolni, kinek mi jutott, lelkesen szórták, és az sem hiányzott, hogy a lisztszerű hóból nem lehetett semmit építeni.
A hóesés valójában a nagyobbik kistesóm születésnapjára volt ajándék, akit a mamáméknál ünnepeltünk ebéddel, tortával, no és egy kis hólapátolással. :)
A szánkónk Csilla emeletén van, nehogy berozsdásodjon, ha holnap reggel is fehér lesz az utca, elmegyünk érte...
Addig pedig teszetjük Budapest utcáinak hómentességét, egy barátunk születésnapjára vagyunk hivatalosak ugyanis. Csülök, füstmentes kocsma. Korán megyünk, fület húzunk, és remélem hazaérünk. :)
Út közben pedig elmesélem majd a gyerekeknek azt a telet, amikor combunkig süllyedtünk a hóban hazafelé az iskolából, és mikor végre elkotorták az úttestről a havat, a diófánk koronájának aljáig ért a domb, amit építettünk belőle.