Dani jól van.
Tulajdonképpen szavam sem lehet, hacsak az nem lenne az elvárásom, hogy sose legyenek betegek... ami járna, de nem jut, hogy egy ismerősömet idézzem. Mert mitagadás nem esne nehezemre örülni a folyamatos egészségnek. Egy apró nátha persze belefér, de a betegség...
Érdekes, hogy míg Malajziában havi rendszerességgel kaptak el mindenfélét, és azt hittem, hogy majd hazaérve folytatódik a széria, eddig gyakorlatilag kitartott a D vitamin, meg a főnix hatása, vagy mindkettő, leszámítva Lellét, aki három hónapja vagy picit köhög, vagy picit orrot folyat, de nem vészesen, csak épp annyira, hogy még az oltáson el se gondolkozzak.
Másfél hete kezdődött, Hanna hozott haza valamit az oviból, kis hasmenés, aztán folydogáló orrok, majd végül elég csúnya köhögés volt a tünetegyüttes. És ahogy az lenni szokott, mind beállt a sorba, és bár nem romlott a dolog, javulni sem javult. Hanna éjjel egy körül mindig iszonyú csúnyán köhög, már rutin, hogy egész éjjel megy a párásító, és ahogy rázendít, kapja a kakukkfüves cukrot, ami majdnem mindig használ.
Mikoltnak az orra folyik elég csúnyán, és ő is köhög, de ő kevésbé, és talán Áron van a legjobban, de neki is van mindenből egy kicsi.
Eddig még viselhető is a helyzet, leszámítva, hogy az oviban ráadásul bárányhimlő járvány is van, emiatt aztán nem engedtem Hannát már egy hete, mert most az hiányozna legkevésbé Lellének... meg nekem. És még ez is rendben volna, ha én nem dőlök ki tegnap előtt... Hogy ez ugyanaz-e, mint a gyerekeknél, csak remélem, mert kutatnom kellett az emlékeimben, hogy visszaidézzem, mikor voltam utoljára ennyire rosszul. Az influenza klasszikus jelei, de sosem érzett erősségben. Annyira fájt mindenem az utóbbi két nap, hogy Lellét tegnap este már nem bírtam el, és végül megkértem Danit, hogy ha tud, ma maradjon itthon, mert nem fogom tudni levezényelni a napot a néggyel egymagam.
Mára már sokkal jobb, már csak a tüdőm fáj, és a fejem, de legalább nyitva tudom tartani a szemem (és lám, már írni is tudok... mert elkezdtem Lelle féléves beszámolóját, a képek készen is vannak, de befejezni már nem volt erőm aznap), és már csak Lelléért aggódom.
Lellike van a legramatyabbul a négy közül. Hogy tőlem kapta-e meg az influenzát, vagy a többiektől a köhögős valamit, nem tudom, de tegnap előtt hajnalban két órát volt fent vele Dani (miközben én az életemért imádkoztam), és semmi é sehogy se volt jó, látványosan fájt valamije... aztán tegnapra köhögni kezdett, mélyről, hörögve.
Magam miatt is megijedve elzarándokoltunk végül a nagyon kedves háziorvosunkhoz, aki megállapította, hogy mindnek orrcseppre van szüksége, és írt még fenistilt (ami nem sokat szokott segíteni), meg javasolta, hogy fújjuk továbbra is rendesen az orrukat (amit én úgy értelmeztem, hogy porszívózzuk, mert jobb az mindenkinek, hiába is fújják mind nagyon ügyesen), a kicsivel kapcsolatban meg aggódott, amitől aztán én is aggódtam, és antibiotikumot írt, nem mintha már ideje volna (láza nincs, és csak egy kicsi eltérést talált a tüdejét hallgatva), inkább azért, mert még nem kapott oltást, ezért mielőbb szeretné, ha megkapná, amihez ez a szerinte legeffektívebb út.
Természetesen megijedtem. Sokmindentől. Újra előkerült a hagyományos vs. alternatív gyógyítás dilemmája, főként a hatékonyságot, meg a bizalmat, hitet, és nem utolsó sorban következményeket illetően. Bennem általában ez utóbbi felé billen a mérleg, és annyira, de annyira emlékszem minden hasonló helyzetre, amikor a gyógyszertár előtt álltam, és tipródtam azon, kiváltsam-e az antibiotikumot, vagy adjak még két napot az épp aktuálisnak, azzal, hogy másnap reggel (a homeósunkat csak reggel lehet elérni) futok egy kört a roppant drága, mégis számomra nagyon nagyon megnyugtató alternatívámmal.
Végül nem lett antibiotikum, és estére elfogyott a reményem magammal kapcsolatban, annyira rosszul voltam. De mert Dani megnyugtatott, hogy itt marad velünk egész nap ma, sikerült Lellére figyelnem egész éjjel. Nem volt túl nyugodt éjszakánk, de mindig sikerült megtalálni azt, amitől jobb volt neki, és végül mellettem aludt (ahogy nem szokott), evett, ringattam, és aludt. Valamikor az éjszaka közepén felkeltem Danihoz, mire visszamentem, Áron feküdt Lelle mellett szorosan, a fejük összeért, Áron keze Lelle arcán volt... Ezek a pillanatok annyi erőt adnak...
Reggel Dani telefonált a homeós doktornéninek, aki ellátott szerekkel tanácsokkal, és megnyugtatott... Most kivárunk, gyógyítunk, és hétfőre sokkal jobban leszünk mind.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar