Épp ma nézegettem a pici babakori képeit, és erős nosztalgia lett úrrá rajtam... ami egyben jele is annak, hogy Lellénk már nem pici baba... sőt.Figyel, jelen van, ért, jelez, próbálkozik. Már nemcsak a hangjával, hanem a kezeivel, az arcával is.
Mindezt a maga kiskirálylányos finomságával és bájával, ezernyi édesebbnél édesebb grimasszal teszi.
Az az igazság, hogy nem tudok elfogulatlan lenni... :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar