Ezzel szemben Mikoltban aznap túláradt a pozitív életfilozófia:
- Mama, veszünk marcipánt?
- Nem, Mimi, most ettél egy egész sütit.
- Mama, veszünk marcipánt?
- Nem.
- Mamaa, veszünk marcipánt? - kérdezte, a szeme sarkában huncut mosoly, az első körtől kezdve, semmi követelőzés, inkább csak valami játékos figyeljmárrám.
- Nem, Mimi, nem.
- Hujjjááá, nem veszünk majcipááánt.
:)))))
Szombat reggel korán keltem, készültem valahova, Áron, meg Dani közben felébredtek, a lányok még aludtak.
A konyhában ettek éppen, mikor készen lettem a zuhanyzással, és még egyszer megkérdeztem Danit, biztosan rendben van-e, hogy elmegyek egy órára.
- Persze, menj nyugodtan.
Áron hátranéz Hanna székéből, nagyra nyitja a szemeit, és kérdőre von:
- Mama, most komolyan el akarsz menni?
Csütörtökön úgy alakult, hogy egyedül mentem Mikoltért az oviba, és kettesben töltöttünk egy órát. A nagymamáék mellett van egy ruhabolt, út közben a farsangról beszélgettünk, és mikor megálltunk a ház előtt, láttam, hogy egy lilahabos ruhaköltemény van kiakasztva a kirakatban. Gondoltam megnézzük, hátha egyszerűbb lesz királylányruhát venni, mint készíteni.
A boltban aztán egy egyujjas melegkesztyűt vásároltunk, amit Mikolt le sem vett egész nap. :)
A legnagyobb örömöt mégis az jelentette, hogy tobzódhatott a szoknyák, ruhák világában, hiszen sosem vásárolok velük, és nagyon nagyon ritkán boltban.
Most alig tudott betelni a választékkal, mindent megnézegetett (kesztyűben), és közben lelkendezett, meg ugrált örömében:
- Mamaaaa, ezt is vegyük meg, meg ezt is, és ezt is.
Eddig is tudtam, hogy ízig vérig nő, de mostantól semmi kétségem nincs. :)
Szombat délelőtt szánkózni voltunk. Idejét sem tudom, mikor történt ilyen utoljára, emlékeim szerint akkor voltunk legutóbb, mikor Mikolt akkora volt, mint most Lelle, de Mimi egyáltalán nem szerette a hideget, és akkor finoman szóltam.
Most sem volt túl sok kedve az egészhez, addig, míg le nem csúszott először Ferivel, mert onnantól meg haza sem akart jönni. Mit tesz az új meleg kesztyű...
Lelle is tobzódott, szerintem ő csúszott a legtöbbször, nagyon édes kis gombóc volt, ahogy felfelé menet hasalt a szánkón, lefelé meg fülig ért a szája. Jól lefagyasztottuk a kezét, egészen lila volt a karja is, rettentő lelkiismeret furdalásom van ezügyben, dolgozom a megoldáson...
Hanna már egyedül is tud csúszni, hol ezzel, hol azzal ment, olyan hihetetlen, milyen nagy és ügyes.
Áron volt az egyetlen, akinek nem volt elég bátorsága a dologhoz (ezen mindig meglepődöm, pedig ő a magasabb csúszdáról sem mer lecsúszni, még a testvérei ölében sem...). Jött ment, néha felbátorodott, főképp, ha megkapta Aladár bobját.
Danival párszor lejöttek ezzel a műanyag dologgal is, és a program végére úgy tűnt, ez egészen tetszik neki.
Volt egy kisfiú, akivel beszélgettek, de vele sem akart nagyon közösködni.
Este öltöztettem a fürdés után, mire mesélni kezdi:
- Mama, képzeld el, ma a szánkózásnál megismerkedtem egy kisfiúval.
Annyira okosan, és komolyan mondta, hogy igyekeztem elnyomni a mosolyomat. :)
- Nocsak, és hogy hívták?
- Nem tudom, nem akartam megkérdezni.
- Pedig ő tudta a te nevedet...
- Igen, mert én megmondtam neki.
- És még mit mondtál neki?
- Hát azt, hogy köszönöm szépen, nem szeretnék szánkózni vele.
:)))))
S miközben ezt is jól kibeszéltük, hallom, hogy Lelle a kádban dúdol. Ismerős volt a melódia, de még Áron választékosságának bűvkörében olvadoztam. Épp megfogalmazódott bennem, mit hallok, de ezzel párhuzamosan el is hessegettem a gondolatot, hiszen még csak másfél éves.
Áron viszont nem csodálkozott ennyit:
- Mama, Jejje a szájjatok je szájjatok jet énekli.
Ééééés tééényleg!!!!
Csorgott a könnyem a nevetéstől, annyira abszurd, meg szép volt ez a pillanat.
Aztán igyekeztünk megörökíteni, hogy más is elhiggye.
Lelle karácsonyi nótákat dúdolgat a kádban, amit a hároméves is felismer.
Ha nem is tökéletesen, de hallható, mert ez már a lecsengőben lévő lelkesedés. 04 és 08 között tessék fülelni. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar