Áron az egyszem. Nincs okom, és jogom meg végképp elkényeztetni, mégis megtörténik, megtörténhet ennyi lányság között. Édesanyám szokta mondani, hogy Áron az a gyerekem, aki mindig is képes volt annyit meríteni belőlem, amennyire szüksége volt. Lehetett akárhány testvére.Van benne valami, persze bőszen kardoskodom a többiek kizárólagossága mellett is. De tény, hogy ő nem adta fel sosem. Szopizott, ameddig akart, nem zavartatva magát íz, mennyiség és minőség változásokon át.Mellettünk alszik, a karunkat simogatva, sem a cumi, és semmilyen átmeneti tárgy nem érdekli, bár mindig tele van az ágyunk műanyag lovakkal, autókkal, puha állatokkal, de ez csak alibi.
Olyan őszinte és tiszta szívű, akire nagyon nehéz igazán haragudni, legkevésbé akkor, amikor csillogó szemmel mondja, jaaa, nem csinálok többet ilyet.
Az első találkozásunkkor egy icipici babszem volt még, kezekkel és lábakkal ugyan, de aznap, mikor az orvos azt mondta, december huszonhat, alkudozni kezdtem, ne szúrjunk már ki ezzel a gyerekkel ennyire.Lett belőle huszonkettő.Kérem, ha ez így megy.Áron tudta, mikor van itt az ideje.Azóta is úgy gondolok a születésünkre, mint az egyik leghihetetlenebb, legmeghittebb történésre az életemben.
Nehezen győztem le a félelmeimet, sokáig nem hittem, fiús anyuka is lehetek. Most meg azon gondolkodom, hogyan lesz majd, mikor elindul a saját útján.
Három éves lett, kiváltságos kor ez. Mehetne óvodába, bemehet a golyókhoz, és a vidámparkban is emberszámba vennék már.A testvérem vasárnap hitetlenkedve kérdezte: Az Áron most lett három éves? ... És eddig akkor csak kettő volt?És tényleg. Egy jóideje nem két éves már.Magas, erős, szépen és választékosan beszél, sokszor megdöbbentő szavakat használ. Helyesen.Egyedül eszik, egyedül vetkőzik (míg Mimi a fürdőszobában monologizál, mennyire nehéz is levenni egy pólót, Áron már túl van az összes ruhadarabon), lassan egyedül is öltözik.
Vág, rajzol (egészen felismerhető embereket cérnalébakkal, borostával, tüskehajjal), ragaszt. Épít, könyvet lapoz, kardozik (majdnem egész nap van valami kardféle a kezében, ha kimegyünk az udvarra, az első dolga, hogy keressen egy botot) és rombol. A legkedvesebb játékai változnak időről időre, most épp a távirányítós autó az egyik kedvenc, és az állatok, valamint a majom, amit a Papa hozott a repülőtérről.Amikor kettesben vannak Lellével, inkább egyedül játszik, Lellét beengedi ugyan, de nem vonja be a játékaiba. Ha a nagyok is itthon vannak, akkor sokszor ő is kezdeményezi a szerepjátékokat:- Hanna, mondjuk most én vagyok a kiscica, és te megetetsz, mert éhes vagyok.
Hatással van rá a sok rózsaszín, tagadhatatlan hogy lénytestvérekkel van kipárnázva. Karácsonyra fiús hintót kért, és rendszeresen sellőfiú, vagy királyfi ő. Karddal ugyan, amivel az oroszlán ellen harcol, vagy a kedvenc sztorijában krokodillal, ami azt mutatja, hogy a vére a fiús dolgok felé is hajtja, de biztosan tizedannyira húsbavágóan, mintha fiúk között nőne.Persze rendszeresen szólni kell neki, hogy merre kardozzon, mennyire lökjön, kivel birkózzon, olyankor szokott szorítani a szívem, hogy nincs mindig kéznél egy partner. Összehasonlíthatatlanul több és más a mozgásigénye, mint a lányoknak. Hanna után ez meglepő, és egyben érdekes is, meg jó. Szüksége van napi legalább egy intenzív rohangálásra a szabadban, különben megvadul.Az oviba ezért (ha nem zuhog az eső) gyalog megyünk, ő futóbiciklivel.
Jóétvágyú, és nagyon édesszájú. Nála egyszer lehet azt a hibát elkövetni, hogy egy adott kabátban csokit ad neki a jóhiszemű szülő, onnantól akármikor az a kabát van rajta, fordul egyet és már kérdezi is: - Kaphatok egy ilyen kicsike csokit?Reggelire száz százalékban a nutellás kalács habossal kakaóval a rendelés, és ennek én egy cseppet sem örülök. Sokszor eszembe jut, hogy ha egy kicsivel is több erőm volna, már biztos nem lenne itthon nutella.
A "bevüljéről".Tükör, a legintenzívebb.Hatalmas igazságérzete van, és azonnal felismer minden kényes helyzetet. Mama, ez nem volt szép tőled. Most mérges vagyok rád, ne szeress. Mondta a minap, mikor elvettem tőle valamit, és tényleg nem volt igazam. Bocsánatot is kértem, azt válaszolta, ne mondjad, hogy bocsánat.Sokat és nagyon jókat kérdez, egyelőre a legbárgyúbb válasszal is megelégszik, annyira bízik bennünk, hogy eszébe sem jut visszakérdezni újra. Így aztán igyekeznem kell ha nagyon fáradt vagyok, hogy okos kérdésre okosat is válaszoljak, mert simán kerekre nyitja a szemeit, és mondja utánam, hogy - Ja, azért esik az eső, mert most esik.
Egy napocska, változatlanul, az elmúlt pár hétben meglehetősen gyakori hisztikkel, és kiabálással tarkítva. Ezeket a heteket túl kell élni mellette, de ha van kellő türelmünk hozzá hogy elviseljük a semmi és sehogy nem jó időszakait, akkor ennek elmúltával egy sugárzó, hajlékony, csupamosoly gyereket kapunk vissza.A mostani negatív hullámzásával újonnan előkerült csapkodásait nehezen viselem (most megütjek, és bumm...), bár az is igaz, hogy ezek a nehezebb időszakok szorosan összeillenek a bennem zajló nehezebb időszakokkal.
Ezek a képek a hároméves morcoskirályfiról készültek, olyan jellemző ez az összehúzott szemöldök, a semmiért megsértődött arcon. Azt hiszem épp ideje egy kicsit jobban felé (feléjük) fordulnom. Sűrű hónapok vannak mögöttem. Így aztán mögötte is.
Most egyébként olyan, mintha mindig hároméves lett volna.Jól áll neki ez a kor. :) Apropó három. Olyan kitolás egy dacos háromévest megkérni, mutassa meg azt a hármat az ujjain. Az enyémek közül egynek sem ment elsőre.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar