Hahaha havazik

Lelle az éjjel elég gyorsan ürítette ki a cumisüvegét. Fél háromkor támolyogtam le újabb adagot készíteni neki, és miközben azon tanakodtam, vajon nem eszik-e eleget, azért kell éjjel hét deci tápot magába töltenie, kifelé bámultam az ablakon.
Lassan esett csak le, hogy amit látok, az nem a delta főcím, hanem a valóság.
Az a szó jutott eszembe, ítéletidő.
Bokrot cibáló szél és hóvihar. Tovább merengve meg az tűnt fel, hogy ott is hó van, ahol nem szokott. A ház fala mellé gondosan felpakolt két éves száraz fahasábok tetején. Is.
Aludtam egyet a délelőttre, és azt álmodtam, hogy havat lapátolok, hogy ki tudjuk nyitni a bejárati ajtót. Aztán délelőtt lett, és majdnem valóság lett az álmomból.
Szeretek havat lapátolni, kikapcsol, és jó érzés, hogy mozgok is közben, de van az a mennyiség, aminél már nem ez az idill jut eszembe.
A gyerekeket megkíméltem a hidegtől, tíz percenként szaladtam be, hogy megnézzem, minden rendben van velük. Kivételesen semmi különös nem történt az alatt a másfél óra alatt, ameddig azzal voltam elfoglalva, hogy a járdánkon végig lehessen sétálni nyaktörés, vagy túravezető nélkül.
Fél tizenegyre sikerült tüzet is gyújtanom a kemencébe, ez a hófúvás valóban nem tett jót a fánknak, de végül ropogott, az udvaron pedig elhordva a hó, lassan hátradőltem, és majdnem megveregettem a vállam, mikor csengett a telefon. Dani hívott, hogy elújságolja, most ért le a Moszkva térre. Hát szuper, mert a lányokat ugyan sikerült épp kilencre az oviba eljuttatnia, de nekem kell értük mennem délben, a két kicsivel a hátamon, vagy a hónom alatt. Se bringa, se roller.
Van egy kétszemélyes szánkónk, ami remek móka két gyereknek.
Odafelé megoldom valahogy, de vissza?
Azért bátran hátradőltem, és megveregettem a vállam, és nagyon örültem, hogy anyukám adott ebédet, aztán újra kinéztem az ablakon, és megihletett a nagy kupac a garázs oldalában.
Az utunk az oviba remekül sikerült, leszámítva, hogy Lelle, ahogy megállt a szánkó, lepattant róla, így a buszmegállóban, a buszon, az ovi kapujában...
Hazafelé pedig szerencsére jött velünk egy csoporttárs anyukástul, így a veszekedés a helyekért ezúttal elmaradt.
Nem hinném, hogy minden nap szeretném ezt a szánkós gyerekszállítást, de egyszer vicces volt.
Itthon aztán nekiálltunk várat építeni, egy műanyag fellépő lett a téglagyártó alkalmatosság, és hamarosan egész komoly kis építmény állt az udvarunkon.

Senki se higgye, hogy ennyi gyerekkel lehet büntetlenül szórni az időt, mire eddig jutottunk, Lelle teljesen kiakadt, valószínűleg éhes volt, és fázott, leült egy nagy halom hó közepébe, és kiabált.
Felkaptam, bevittem, és bedugtam a kádba. A többiek is követték, és míg olvadoztak, a kemence köré pakoltam a csuromvizes overálokat.
A vízben ebédeltek, csak hogy ledolgozzuk a lemaradást, és négykor már mindenki az ágyában feküdt.

Közben pedig az is kiderült, mitől ébredt Lelle az elmúlt napokban kismilliószor.
Van két vadiúj foga felül, és a két alsó őrlő is minden bizonnyal napokon belül látható lesz.