Elég gyenge kifogás, de ma összesítettem, nagyjából (és a matek még mindig nem erősségem, úgyhogy megkértem Danit segítsen, mielőtt badarságokat irkálnék) 80 nm az a terület, ahol hómentesíteni kell. Ebből 40 méter a járdánk hossza. Na ezzel nem számoltam, mikor erre a házra esett a választás.
A másik egy családtagunk halála.
Erről lehet, hogy fogok még írni, azt gondoltam, hogy nem fog ennyire megdolgozni, és persze rosszul gondoltam. Nem szomorú vagyok, hanem egy gondolati lavinát indított el bennem az Ő távozása, és azon kapom magam napok óta, hogy merengek, és utazom, és merengek és utazom.
A harmadik pedig az, hogy új év, új szokások.
Meg a régiek is, és talán ez egy kicsit sok egyszerre. Nem mintha a blogolás elhagyása lenne a cél, sőt. Viszont nem minden fér bele (még mindig) egy napba, pedig igyekszem. Például ma kétszer főztem. Meg tegnap is. Holnap meg nem fogok.
A titokról meg csak annyit, hogy egy külön bejegyzés készül, de közben meg rámpirított V. hogy nem is titok. Hát azt a locsifecsi mindenemet... :)
A főzésről meg az jutott az eszembe, hogy a szokások mellett új rendszerben gondolkodom, főképp azért, mert (a kényszeres énem ismét dominálni óhajt) úgy látom, hogy lehetne az idővel jobban bánni a magam javára, és ez tettvágyat szült.
Részletekről később.
De csakis azért, mert hamár a címet írtam le először, akkor szóljon is erről ez a poszt.
Hanna egészen kicsi volt, mikor először kapott csatot a hajába. Aztán gumit is. Soha nem volt ellene kifogása, vagyis talán legelőször csúnyán nézett rám, mikor a csattal megnyomtam a fejét, de onnantól azt hiszem minden nap copfja volt. Sokan kérdezték, mivel vettem rá, hogy megtűrje, én meg vonogattam a vállam, és nem értettem a kérdést.
Mikolt is azt erősítette bennem, hogy ez a hajcsatt, hajgumi téma egyáltalán nem is téma, mikor már olyan hosszú egy kislány haja, hogy kell, akkor lesz és kész.
Nem is gondolkodtam azon, hogy rövid legyen-e a hajuk, vagy nőjön, nőtt, amíg nőtt, aztán vágattunk a végéből mind a kettejüknek.
Hannának sok selyemhaja van, Miminek meg oroszlánhoz illően sosem olyan, mint amilyenre megcsinálom, az ővé önálló életet él. Neki is selyemhaja van, de neki jóval kevesebb, mint Hannának és a választéka sem egyenes, hanem Z betű alakú, ettől elég izgalmas két copfot csinálni neki, a végeredmény meg igazán Mikolthoz méltó.
Lelle haja.
Az egészet miatta írtam eddig. :)
Pocakban volt még, mikor egészen váratlanul elfogott a türelmetlen kíváncsiság. Milyen hajjal fog megérkezni? Fogalmam sincs, mitől volt ez olyan kardinális akkor, de konkrétan emlékszem, hogy nem tudtam szabadulni a találgatástól. Nem az izgatott, mekkora lesz, kire fog hasonlítani, hanem a hajszíne...
Hanna sötét hajú volt, Mikolt még sötétebb, amikor pedig Áron született, az orvos nevetve mondta, nahát, milyen szőke kisfiú. Én még nem is láttam akkor, egy fájással voltunk a vége előtt, és nagyon meglepett, hogy Siklósnak ezt fontos volt megemlítenie, na meg hogy komolyan egy szőke gyerek?
Lelle végül sötét hajjal született, semmi különös nem volt a fején, ami említésre adhatna okot, és amint a kezemben tartottam, nem is volt már érdekes az a dolog.
Ahogy nőtt, lett egy kis háromszög a homlokán, amit viszont nagyon megszerettem. Az Áronhoz való hasonlóságában pedig fel sem tűnt hogy egyre szőkébb is, egyéves korára már ez a nagyonszőkesége volt a természetes.
Azóta pedig csak nő a haja, lassan eléri azt a kort, mikor eljön a csattok ideje.
Illetve csak jönne. Lelle ugyanis tökéletesen tisztában van a csatt funkciójával, és amint meglátja a kezemben, menekülőre fogja. Sosem volt még sa haja közelében sem ilyesmi, mégis tudja a kis betyár, hogy az nem olyasmi, amivel bensőséges kapcsolatot szeretne valaha is ápolni. Még akkor sem, ha már olyan hosszú elől a hajacskája, hogy a szemébe ér.
Nemcsak a csattot nem szereti, de azt sem, ha hozzáérünk a hajához. Ezt nem is nagyon tudom mihez kötni, talán egyszer húztam meg véletlenül a vattapamacsát hátul, esetleg a hajmosás kellemetlen emlékét hánytorgatja fel minden alkalommal ha megsimogatom(nám), mindenesetre amint valakinek a keze a hajához ér, azonnal kiabál áááu.
Egyik este, már altatás közben simogattam a fejét, félálomban lehetett már, mert eltartott egy ideig, mire reagált. Felült a sötétben, és ütögetni kezdte a fejét, miközben hangosan kiabált, áu.
Nagyon vicces, de egyben ijesztő is ez az intenzív ellenállás, egyrészt, mert szeretem simogatni a haját, vagyis szeretném, másrészt pedig tényleg nem értem, miért ilyen nagyjelentőségű számára ez a látszólag apróság.
És hogy még bonyolódjon a történet, Lelle haja hátul vattásodik. Nagyon. Ahogy alszik, ahogy forgolódik, reggelre csomókba áll össze. Tegnap hajat mostam neki, hátha ki tudom finoman simogatni a rasztáit, és nem sikerült.
Ma végül egy körömkefével fésültem ár a nedves haját (ezt valamilyen csoda folytán engedte), és végre egészen kislányos lett az amúgy egyre csak göndörödő tincseivel.
Amiket meg mondtam már? Imádok. :)
Áron sem maradhat ki ám. Az ő frizurájával kapcsolatban minél rövidebb párti lennék, ha a nagyszülők nem szeretnék annyira, ha hosszabb egy kicsit. Ezt is megértem természetesen, csakhogy a sok lány után annyira jólesik egy igazi fiúshajú fiút látni itthon. :)
Már nagyon érett a hajvágás, nem is én forszíroztam ezúttal, hanem Áron mondogatta, hogy már olyan hosszú a haja, hogy a nyakáig ér. A múlt héten egyik reggel elment Danival, de nem volt hajlandó végül az ölébe ülni, azt hajtogatta, hogy majd a mama ölében megengedi a hajvágást.
Mára lett nagyon elegünk a nyakigérő kócosságból, hívtam Vikit, ő meg jött a krokodilos ollóval, a palásttal, meg a zizegő álmosítójával.
Áron pedig az ölemben ülve hagyta, hogy hulljon aminek nincs helye a fején.
Mikor készen lettünk, megnézte magát a tükörben, aztán elszaladt játszani. Pár perc múlva újra megjelent a tükör előtt, aztán hozzámszaladt, és azt mondta, hogy nem akarta, hogy Viki levágja a haját, tegyük vissza szépen oda, ahol volt.
Nem sokáig rágódott ezen, de annyira érezhető volt, mikor elő-előkotorta ezt a mondatot, hogy a változást éli meg épp olyan nehezen, mint én...
Mindenesetre gondoltam megörökítem az újbuksiját. Ült a fotelben, és mikor meglátta a gépet a kezemben, azt mondta, ne itt, hanem fent a fotósszobában fényképezzem le. :) Így alakult, hogy minden igyekezetem ellenére is műtermi fotók készültek ma nálunk, és majdnem elkéstünk a lányoktól, annyira jó modelleknek bizonyultak ezek a szőkék mindketten. :)
Az meg végképp döbbenetes, milyen nagy fiam lett hirtelen......
Tidak ada komentar:
Posting Komentar