Hóforduló

Lelle 19 hónapos lett.
Változatlanul kócos, és változatlanul hangos. :)
Természetesen senki nem tudja ez utóbbit megerősíteni, mert kifejezetten engem tisztel meg a zajossággal, meg a követelésivel, amik természetesen mind jogosak. Akkor is, ha kielégíthetetlenek egyben.
A negyedik gyerek sem nő magától, viszont sokkal több a rácsodálkozások száma, már ezt is tudja, és tényleg tudja.
Ezekből erre a hónapra jutott a lépcsőn járás és a kétlábon egyensúlyozás (porszívócsövön gyakoroltak Áronnal, majd egy termoszon) a nagymozgások tekintetében.
A finomra a ceruzafogás, és rajzolás, meg a memóriakártya ki és bedugdosása a kártyaolvasóba. Ezen lenne még mit csiszolni, Lelle szorgalmazza (elég hangosan), én megpróbálom terelni. Ahogy a konnektorba dugdosást is, de ezt szerencsére az éjjelifényre korlátozza a miszobánkban, ahol általában jelen van minimum egy felnőtt is.
Mindenre felmászik, sokszor jut eszembe Áron, akit azért kötöttünk a székéhez, mert anélkül az asztal tetején ült volna. Lelle ennél finomabb, de csak egy fokkal. A hevedert meg nem találom...
A változatlanság a kisszék is, amit minden reggel akkurátusan kirángat a konyhába, hogy mindenről frissen értesült legyen, nos a kisszéknek nem vagyok nagy barátja, elég labilis ugyanis. Lelle pedig ügyes ugyan, de volt már rá példa, hogy leesett. Olyankor pedig rettentően megijed, és rettentően elkeseredik, aminek következtében elfelejt levegőt venni, és elájul.
Nagyon ijesztő, de most már legalább tudom, hogy ha fújom az arcát, akkor ez elkerülhető. A kisszéket hiába pakolom el...
Az akarata szintén állandó, pontosan tudja, hogy mit és mikor. Igyekszem a lehető legkevesebbszer konfrontálódni vele, bár még így negyedjére sem tudom a legbiztosabb módot, Lellénél pl a terelés mit sem ér. Ha nem ehet egyedül, inkább éhes marad. Például.
Utánoz. Mindent, és legfőképpen azokat a dolgokat, amik intenzív érzelmekkel járnak. Áron a minap a lábára lépett, Lelle pedig addig próbálkozott, míg sikerült neki is. A lökdösődés is ilyen, és remélem ezzel vége is a sornak, mert eddig meglehetősen békés vidék volt a miénk.
Eltanulta a nagy öleléseket, sokszor magától is keres valakit, akit megszorongathat. Ha pedig valami éppen a kezében van, akkor egy kézzel szorítja meg a célszemélyt. Áron ezen jókat mulat, és meséli mindenkinek, milyen vicces ez a Jejje. Vannak kifejezetten szeretgetős napjai is, amikor minden ok nélkül simogat meg játék közben, és ez annyira jó, azt hiszem ilyen gyerekünk sem volt még. :)
Beszél. Eleinte azt hittem véletlen, de mára már biztos vagyok benne, hogy nem. A huvva, amikor arról beszélünk, hogy a papa dolgozik, a lányok pedig az oviban vannak. Mondja azt is, hogy hó, nem utánunk, hanem magától. És mond két betűs szótagokat is, teljesen relevánsan, mint pl. ka, ami kabát, vagy kanál. A szótár elég foghíjas, de a legfontosabbak megvannak, pl. ammam (cumi), hammam, mama, papa, baba. És persze mindent megért, és mindent megértet, a többi csak ráadás.
Kétévesen beszélni fog, addig meg nem sietünk :).
Nincs új foga, és nem alszik jobban egy picit sem mint eddig, a lába is görbe még, a haja viszont nő. Egyébként pedig egy igazi kis egyéniség, és hatalmas öröm, hogy itt van velünk.