Malajsiába halloween után érkeztünk, haza onnan pedig helloween előtt indultunk. Emiatt Hanna életében először úgy igazán öt évesen farsangolt, és persze nagyon várta már, hogy jelmezbe öltözhessen.
Mikolt még elég kicsi volt, ennek ellenére koherensen válaszolt a felnemtett kérdésre, miszerint ő Ariel lesz. Hanna minden nap új ötletekkel állt elő, természetesen ezek zöme a rózsaszín köré csoportosult.
Végül a balettozó cica mellett döntött, tüllszoknyában, minimális rózsaszínben. Nagy sikere volt, szerette ő is, a többi gyerek is, de aznap, mikor vele töltöttem a délelőttöt az oviban, elhatároztam, hogy legközelebb semmi esetre sem fogok beleszólni a választásba. Ha tündér, sellő, királylány akar lenni, egy kérdőjeles mondatom sem lesz. Minden kislánynak jár a tündéres időszakában egy napnyi tündérség.
Kíváncsian vártam, hogy idén mit fognak kitalálni, mert ebben az évben már Mimit is elérte a maskaraláz. Hanna első ötlete a mennyasszony volt, amit esküvőnek aposztrofált, Mikolt pedig királylány szeretett volna lenni, esetleg tündér, majd Hanna után menyasszony. :)
Nem rohantam azonnal a röltexbe csipkékért, az utolsó hetet is kivártam szépen, bár óvintézkedésképpen elkértük EmmaFlóráék fátylát, és kaptunk hozzá egy fehér ruhát is, bár aznap már Mikolt gondolta csak igazán komolyan vehetően, hogy menyasszony lesz.
A nap csütörtökre esett, kedden pedig meglátogatott bennünket Neelu és Anna, és hoztak minden lánynak egy egy igazi keralai viseletet. Ez egy blúzból és egy szoknyából álló együttes, amit még Malajziában szerettem volna beszerezni, de végül elmaradt.
A lányok természetesen egész délután ebben illegtek billegtek, Hanna pedig meghozta a végső döntést, india lány lesz.
Na ekkor elszaladtam a Gomába és vettem egy csomó csilingelő golyót, meg fehér gyöngyöt, és fűztünk együtt két csilingelő bokaláncot is. Bindink még volt, és karkötők is akadtak tizesével. Színben ugyan nem, de originalitásban passzolók.
Mikolt részére bevásároltam egy pillangószárnyat, biztos ami biztos alapon, és meg sem mutattam neki kedden este, mikor lefekvés előtt az utolsó mondta az volt, hogy hókirálynő lesz, rózsaszín, és szárnya is lesz meg koronája. Ja és varázspálcája természetesen.
Imádom a megingathatatlanságában.
Szerdán még beruháztam egy kis koronára, elkértem Vikitől a nagy ruhát, és megérkezett a szárny is. A varázspálcáról elfelejtkeztem, kicsit sóhajtozott miatta az öltözőben, mikor a négy vagy öt rózsaszín kis habcsókocska kezében egytől egyig volt valami hasonló, de aztán egy szót sem ejtett róla.
A farsang egyébként a várakozásoknak megfelelően vidáman telt bent, délután csalódottan vették tudomásul hogy pénteken nem mehetnek ugyanezekben a ruhákban, sőt egy évet kell várniuk a következő alkalomig, de ígéretet kaptak, hogy akkor öltözhetnek be, amikor csak kedvük tartja.
Azóta nem kérték.
Idén Áron a fantáziálás fázisában rekedt, hetekig minden nap valami mást emlegetett, lovag, krokodil, de faoroszlán, vagy faMatyi is akart lenni, azóta is játssza, hogy öltözzünk ablaknak, mert az vicces és jókat kacag a saját humorán, iszonyú szórakoztató egyébként. :)
Az utolsó napokban meg azt találta mondani:
- Én inkább nem leszek semmi, félek a farsangtól.
Nem volt sok időm fotózni, de nagyon jólesett figyelni a lányokat, mennyire mások, mint itthon. Hanna odabenn a magabiztos, felszabadult, Mikolt jóval csendesebb, szemlélődőbb. Hanna lendülete magával ragadó volt, Mikolt félrecsúszott kicsi koronája meg olyan bájos, hogy alig ismertem rá. :) Jövőre már Áron is ott lesz a képeken...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar