Van, ami még nem volt

Például Lelle sebes popsija.
Ami már volt ugyan, de arra nem emlékszem, hogy akkor is olyan brutálisan fájt szegénynek, hogy még álmából is felébresztette.
És bár Dani meggyőződése, hogy mindegyikükkel előfordult, hogy a hajnalt a kanapén gémberedve töltötte, vagy tük, ebben nem biztos, én úgy emlékszem, hogy Hannán kívül, akivel valóban nagyon nehéz volt minden elalvás, de aztán evett és aludt reggelig, szóval hogy egyikükkel sem volt olyan, hogy kettőtől reggelig félóránként változtattam volna pozíciót, helyet, helyszínt.
A fogára gyanakodtunk, mert a szájába is nyúlkál, de a reggeli pelenkacsere meggyőzött... Lehet, hogy fogzik és azért, de hogy hasmenése van egy ideje, ami hol javul, hol romlik és ettől a popsija szépen kipirosodott, majd kisebesedett, az tény.
Nem mondom, jól jött, hogy legalább szombatra ébredtem vacogva (mert takaró az nem volt lent, jönni meg kellett...), de el tudtam volna képzelni jobb programot is arra az éjszakára.
Az okokat kutatva azt gondolom, hogy kicsit sok most Lellénknek a munkám.
Leginkább nem is az idő, amit nélküle töltök, inkább a minőségi idő (amiből jelenleg 24 órát igényelne), illetve a figyelem. A fejemben a gondolatok java most a leadandó munkákkal van tele, tervezek, alkotok, javítok, megint tervezek és megint javítok.
Még pár nap, és kész leszek, de addig nagyjából úgy élek, mint régesrégen a vizsgaidőszakok idején. Van benne mindenféle, az is biztos, hogy emlékezni fogok rá sokáig.
Közben pedig beiskolázásról szóló szülői értekezlet volt felénk, amiről lemaradtam, mert elkerülte a nemlétező figyelmemet.
Mellesleg egészen nyugodt vagyok a témát illetően, és még kérdésem sincs. Amiről tudnom kell, azt tudni fogom időben, Hanna megy iskolába, abba, ami a legközelebb van hozzánk. Mert még mindig ez az elsődleges szempont nekem. Akárhogy is hangzik, azt gondolom, hogy az alsó négy osztályban a legfontosabb, hogy a gyerek szeressen oda járni, aminek meg alapfeltétele, hogy kipihenhesse magát.
Hogy el tudjam hozni, és ne kelljen a többit rángatni, autóztatni.
Ezután következik a jó tanítónéni, akinek jóságát a magam mércéje szerint két dolog határozza meg. Érti a dolgát és szereti a gyerekeket.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy van ilyen felénk is. Márciusig teljesen ráérek. Ha pedig az derül ki, hogy mindenki rémes, akkor meg lesz másképp.
Szerintem Hanna a maga habitusával bárhol megállja majd a helyét és egy elég jó tanító néni pont tökéletes lesz. Ahogy az elég jó anyukája is épp jó neki.
És egyáltalán nincs energiám százféle nyílt napon résztvenni, és mégszáz helyre elhurcolni Hannát, hogy nézzen, válogasson. Nem is vagyok biztos benne, hogy kellene ez neki.
Ilyenkor azért elég hálás vagyok, hogy egy "faluban" élünk, és a lelassultság bennünket is komótossá tesz.
Meg az is eszembe jut néha, hogy Mikolttal kapcsolatban nem biztos, hogy ilyen laza tudok majd lenni.
És akkor még nem írtam a töklámpásunkról, meg a remek főzött gyurma képét sem mutattam, és azt is csak szőrmentén említettem, hogy mennyire szorongok, hogy minden jól sikerüljön, amit elvállaltam/lok.
Viszont közeleg a december, néha már egészen ádventi hangulatom is van, és lesznek itt még szülinapok is, meg jön a Mikulás, és leszünk hatosban is, és ha erre gondolok, akkor lelassul a pulzusom.
Azt meg nem írom le részletesen, hogy Áron este szájbarúgta Mimit, akinek orránszáján csordogált a vére... Mert az nem volt valami jó.