Most, hogy már alszik, persze minden sokkal meghatóbb, és megindítóbb, mint nap közben volt, és mostanra már jócskán szégyellem is magam, hogy voltak pillanatok, mikor legszívesebben kiköltöztem volna a holdra. Csak a teraszig jutottam, de a pulzusom nem nagyon ment 220 alá egész álló nap, csak mikor épp aludt.
Mert egyébként meg ordított, annyira, hogy Dani, akivel este fél kilenckor találkoztunk először reggel óta, valamivel kilenc után annyit mondott, hogy hűha... meg hogy teljesen megérti, miért kerülöm a fürdőszobát mindenféle indokokkal. Pedig nem szokott dicsérgetni, de ma még azt is mondta, hogy le a kalappal, vagy valami ilyesmi.
Azt hiszem, hogy a foga az ok, emellett pedig meggyőződésem, hogy tudja, hogy oltásra kellene mennünk, mert tegnap óta folyik az orra, ami nem olyan látványos, viszont ismét egészen dártvéderesen veszi a levegőt, és néha köhög is, az mondjuk cseppet sem szép...
Már tegnap este sem tudott megnyugodni lámpaoltás után (pedig már olyan szép új rutint alakítottunk ki, kettesével felosztva a gyerekeket, és én kaptam a lányokat, ami olyan ritka...), és hiába vittem le a nappaliba, ott sem volt igazán jó... meg sehogy sem, aztán egyszercsak csend lett és alvás. Kevés közöm volt a dologhoz, és csak sajnáltam, miután már az összes idegszálam elszakadt, és nem is éreztem semmit sem, csak ringattam és drukkoltam neki, hogy sikerüljön kijutnia a kiabálás szakadékából. Azt hiszem, inkább beájult szegény...
Ma meg azzal folytatódott, hogy rettenetesen korán kelt magához képest (fél nyolc), és csak sírt, míg újra el nem aludt (kilenc után kicsivel), aztán felébredt és sírt, aztán elaludt, aztán sírt... még Hanna is ringatta, pedig mostanában nem is szokta csak úgy.
Most is itt alszik a nappaliban, lassan felviszem, de miután már eltelt az a bűvös fél óra, míg mélyen alszik, és nekem is kisimultak a vonásaim, mégiscsak le kell írnom, mennyire nagyon jó, hogy van nekünk egy ilyen legkisebb.
Akinek alig van súlya, és hosszú mindene, még az ujjacskái is, a szempillájáról nem is beszélve. Akinek kék a szeme (demégmilyenkék), és szerintem ez már így is marad, akinek a haja elől háromszöget formáz, és én imádom.
Akinek puha a bőre, és ha fordítja a nyakát, akkor még hurkás is, pedig amúgy egy kis cinege, leszámítva a combokat...khm. :)
Aki úgy eszi a borsólevest, ahogy csak Árontól láttam, vagy még úgyabban.
Aki már néha elengedi álló helyzetében azt, amibe kapaszkodik, hogy aztán meglepődjön ezen, és a popsijára huppanjon.
Aki oldalazva lépeget az asztal mellett, és tolja a kisszéket, közben pedig hátravillantja a kétfogát rám, rém büszkén, és hát lássam be, van is mire. :)
Aki azt mondja tete, és az sokszor azt jelenti, tessék, pl. a bababörzén a dobozból gondos válogatás (kidobálás) után előkotort kincset nyújta. Meg azt is mondja, hogy nem, ezt el sem hittem, pedig tényleg.
Aki mindent ledob, mert annak hangja van és az jó.
Aki annyira bújós, mint az összes együttvéve, a minap az édesapja etette, ő meg két karral átfogta a nagy atyai kezet és ráborult a fejecskéjével is.
Akinek van néhány rigolyája, többek között a hordozóban csak úgy tud elaludni, ha a napellenzőbe bele tud kapaszkodni...
Aki pohárból iszik és kukázni is szeret.
Aki kacagva viseli a testvérei jobbnál jobb ötleteit, akkor is, ha azoknak nem mindig kacagás az vége...
Aki meghódítja a lépcsőt, a tetején pedig térde emelkedve jelentkezik, hogy vigyem le, és mégegyszer.
Aki egy mosolygós kis gombszemű, manóarcú, kerekbuksi, aki most épp Áronra hasonlít.
Aki éjjel már csak egyszer vagy kétszer kér, és reggel úgy ébred, hogy rákönyököl a leesésgátlóra, mint egy kis királylány, és kitárja az ajtót, hogy lássa, mi történik odakinn :):)
Aki mind közül a leggyorsabban lett 11 hónapos.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar